Buck Nelson - A farmer és a földönkívüliek

Ezt a cikket én írtam Buck Nelsonról az Ufómagazin 2016. áprilisi számába. Ez nem más mint egy rövidke összefoglalója Nelson történetének. Gyanítom, hogy soha nem írt róla senki egy cikket sem az újságba.

Buck Nelson

A farmer és a földönkívüliek

Egy furcsa beszámoló az ufó jelenség hőskorszakából

Az 1950-es években több ember is állította magáról, hogy földönkívüliekkel találkozott. Sok féle kontakta – akkoriban így hívták őket – vált híressé; míg egyesek komolyabb, mások nevetséges történetekkel álltak elő. Buck Nelsont általában az utóbbiba sorolták, bár története tartalmaz olyan elemeket, amik akár igazzá is tehetik beszámolóját.

Nelson 1895. április 9-én született Denverben és gyermekkorától kezdődően az Egyesült Államok különböző farmjain tengette az idejét, majd a későbbiekben az egyik legügyesebb dolgozó lett. Végül Missouri államban, az Ozark hegység közelében vásárolt magának egy kisebb földterületet és itt is élte le az életét. Az ötvenes években már nyugdíjas volt és többféle betegségben is szenvedett, ám ekkor hihetetlen dolog történt vele. 1954. július 30-án csendesen üldögélt farmjának házában a rádiót hallgatva, amikor az sistergésbe és zúgásba ment át. Pontosan ekkor az udvarról is hallotta, hogy a kutyája örült ugatásba kezdett.  Ekkor kiment a házból és teljesen megdöbbent, ugyanis egy repülő csészealj lebegett a háza fölött. A tárgy hirtelen a fák felé vette az irányt és Buck beszaladt a fényképezőgépéért, hogy megörökítse a látványt. Mire visszatért a csészealj már a felhők között cikázott és különböző manővereket tett meg. Háromszor is kattintott a fényképezőgépével, ám csak egy fotón látszott a furcsa szerkezet, ráadásul egy másikkal együtt! Buck a gép keresőjében több tárgyat látott, de szabad szemmel csak egyet észlelt. A későbbiekben ez a kép több ufós lapban is megjelent, elküldték az Amerikai Légierőnek is, ám a legtöbben kétségbe vonták hitelességét.  A farmer úgy gondolta, hogy megpróbál jelezni a csészealjnak a nála lévő zseblámpával, mire az közelebb jött hozzá. Ekkor egy erős fénysugár tört elő a tárgy aljából és felemelte Buckot a levegőbe, majd visszatette a talajra. Így számolt be róla: „A fény meleg volt. Lumbágótól és ideggyulladástól szenvedtem és féltem mozogni, de jött az újabb meglepetés. A szerkezeteket néztem, amíg el nem tűntek, és amikor felkeltem, csodálkoztam, ugyanis a fájdalom eltűnt. Soha többé jött vissza újra.”

Pár hónappal később ismét megjelent a farm fölött három korong. Buck hangokat kezdett el hallani a fejében, amit ő csak „bemondónak” hívott, ám egyértelműen a telepátiáról van szó. Az idegenek felszólították, hogy ha barátsággal közelít feléjük, akkor leszállnak a földjére. A farmer jelezte, hogy nem akarja bántani őket és bármikor landolhatnak, ugyanis a legközelebbi lakott település több kilométerre van a házától. Az idegenek egy egyszerű lilás-kék színű overállt viseltek, úgy néztek ki, mint az emberek, de magasak voltak és erős csontozatúak. Egyszer még a házában is bent jártak és különböző dolgokról beszéltek a férfival: elmondták, hogy a Hold és a Vénusz kolonizálva van, ugyanis a felszín alatti mesterségesen kialakított üregekben, valamint „buborékházakban” élnek. A bolygók közötti távolságokat a mágneses erővonalak mentén teszik meg, ami energiát és meghajtást ad a hajónak. Buck elmondja, hogy a későbbiekben különböző égitestekre is elviszik a földönkívüliek és neki is fel kellett vennie egy űrruhát, amit az előbb említettünk. Utazása során megemlít egy vénuszi 12 parancsolatból álló törvényt, ami nagyon hasonlít a bibliai Tízparancsolathoz, valamint állítása szerint egy marsi kutyával, Boval is találkozott, aminek a szőrdarabkáit borítékokban adta el. A kutatóknak itt a történet már teljesen hiteltelenné válik – jegyezzük meg, nem ok nélkül. Buck Nelson az elsők között volt, aki egyfajta korabeli ufó konferenciát, az évenként megrendezett Űrhajós Egyezményt rendezte meg a farmján. Hála neki a környék idegenforgalma fellendült és megjelentette brosúráját, az „Utazásom a Holdra, a Marsra és a Vénuszra” címmel. Mai szemmel nézve a sztori teljesen abszurdnak hangzik, ám jó pár elem szerepel a modern, hiteles beszámolókban is, gondoljunk csak a Hold anomáliákra; a hajóból jövő fénysugárra, valamint a gyógyító idegenekre – ami az ő korszakában még teljesen ismeretlen volt. A jó öreg Buck talán tényleg átélt valamit, ám azt saját hasznára jelentősen eltúlozta. Végül kisebb népszerűséget szerzett magának, mígnem 1982-ben elhunyt.

Miskolci László

 

Buck Nelson - Egy furcsa történet Missouriból

Buck Nelson történetét egy brossúra szerű füzetben adta ki még 1956-ban, melynek címe My Trip to Mars, the Moon, and Venus (Utazásom  a Marsra, a Holdra és a Vénuszra).

Ám rövidebb írásai megjelentek a repülő csészealjakkal foglalkozó lapokban is. A "A strange tale from Missouri" valójában élményei kezdetének rövidebb ismertetése, ami a "Flying Saucer Review" 1955-ös hasábjain jelent meg, a dupla hónapos májusi-június számban (vol.1.no.2.). Erről közlök most egy fordítást, ugyanis kezemben tarthatom eme csodás retró példányt!

Több száz furcsa történet jut be a Flying Saucer Review-hez a világ minden tájáról. Az egyik legfurcsább talán ez itt. Akár elhiszik, akár nem, azt hiszem megéri közzétenni. Ha ez igaz, akkor elvezethet az egyik válaszhoz a Repülő Csészealjak származásával kapcsolatban. A szerző egy gazda, aki Missouriban él az Ozark hegység környékén, az USA-ban, több mérföldnyire a legközelebbi várostól. Ezek az első hírek a tapasztalatairól. - Flying Saucer Review

Buck Nelson - Egy furcsa történet Missouriból

Buck Nelson

Éppen a rádiót hallgattam délután négy órakor, július 30.-án, akárcsak az utolsó 30 évben, amikor egy magas hangú zajt hallottam és megvágta a programot. Idegen nyelvű volt. Néhány percig hallgattam, majd levettem a hangerőt és megpróbáltam ráhangolódni, hogy tisztább legyen a program, de a zaj és az ismeretlen nyelv gügyögése összekeveredett és továbbra is kitartott.

Ugyanakkor hallottam a kutyám ugatását és vakarta az ajtót, hogy magára vonzza a figyelmemet. Kimentem, és amit láttam, az megdöbbentett.

Egy hatalmas korong alakú tárgy volt, legalább 50 láb átmérőjű, és mintegy 100 vagy 200 láb magasan lebegett a ház fölött. Aztán elindult és 800-1000 méterre a háztól a fák környékén csökkentett a magasságából, majd leszállt. Ebben biztos vagyok, azért, mert később megvizsgáltam a füvet és kimutatta, hogy földet ért.

Közben elmentem a fényképezőgépemért, de mire visszamentem a korong kinyílt és felment az alacsony felhők közé, és még kettő csatlakozott hozzá. Készítettem három képet, de csak egy mutatta a furcsa repülő szerkezetet a levegőben. Mégis minden alkalommal, amikor képet készítettem, két vagy több diszkoszt láttam a fényképező keresőjében. Mindhárom tárgy úgy tűnt, hogy a felhők körül játszik, felváltva lebegnek, jobbra és balra fordulnak, emelkednek és élesen csökkentették a magasságot.

Elég közelről meg tudtam nézni, hogy hogyan voltak képesek ilyen éles kanyarokra. A hajóknak, amelyek sötét alumínium színűek voltak, volt egy központi magjuk, amely úgy tűnt, hogy forog, így egy részük mindig rámutatott a menetirányra. A lemezek maguk soha nem fordultak el.

A látogatás során a legkülönlegesebb és legfélelmetesebb élmény az volt, amikor megpróbáltam jelezni az egyik tárgynak a zseblámpámmal, mire az közelebb jött. Egy ragyogó fénysugár sokkal melegebb és fényesebb volt, mint a nap, felkapott engem, rázott egy kicsit, majd ledobott a földre.

Lumbágótól és ideggyulladástól szenvedtem és féltem mozogni, majd felkelni, de jött az újabb meglepetés. A szerkezeteket néztem, amíg el nem tűntek, és amikor felkeltem, csodálkoztam, ugyanis a fájdalom eltűnt. Soha többé nem zavart. Azt hiszem, kell lennie összefüggésnek ez és az újságjuk tavaszi számában megjelent eset között, ahol az amerikai és a francia sugárhajtású gép személyzete intenzív hőt tapasztalt a pilótafülkében, amikor egy csészealj közeledett feléjük.

A képeket, amiket készítettem elküldtem az Egyesült Államok Légierejének, de ők három hónappal később visszaküldték azokat bármiféle kommentár nélkül. Úgy tűnik, hogy a Légierő nem hisz a csészealjakban, vagy legalábbis megpróbálja a közvéleménynek azt mondani, hogy nem léteznek.

Nyoma sem volt a Csészealjaknak egészen ezen év február elsejéig, amikor délben mind a három visszatért. Egyikük lassan körözött a ház fölött és valaki szólt hozzám egyszerűen angolul, valamilyen rendszeren, bemondón át. Azt kérték, hogy tartsam a karom a magasba, ha bármely kérdésre "Igen" a válaszom, és ha bármilyen kérdést kívánnék feltenni a koncentrálásról és a tiszta gondolkozásról, akkor azt megtehetem.

Az első kérdés az volt: "Te barátságos vagy?". "Igen.", válaszoltam és felemeltem a kezem.

"Leszállhatunk a földeden anélkül, hogy zaklatnál minket? Szükséges lenne most landolnunk."

Azt mondtam nekik, hogy ezt bármikor megtehetik, ugyanis az én farmom erősen fűrészezett (megjegyzés: itt arra gondol, hogy sok fát kivágott, így elférnek) és a legközelebbi várostól is 25 mérföldnyire fekszik, valamint messze van a legközelebbi szomszédtól is.

Ekkor én kérdeztem: "Leszállnátok, és láthatnálak titeket, és beszélhetnénk?"

"Igen, majd egyszer!"

"Veletek mehetek a ti otthonotokba, egy másik bolygóra?"

Ismét jött a válasz: "Igen, néha!" és hozzátette: "Sokan vannak még a Vénuszon."

"A Mars és a Vénusz lakott?" - kérdeztem.

"A Hold nem lakott, de sok bolygón vannak kolóniák, ahol emberek élnek kihasználva a lehetőségeit. Ők a föld alatt és a buborék házakban élnek."

Ahogy a hajó repült a ház körül és megdőlt, az elég volt nekem, hogy belássak az átlátszó kupoláján a kabinba. Egy embert láttam a kontroll panelnál, amin villódzó fények voltak, míg másik két alak felállt egy kör alakú részhez. Normál magasságúak voltak, de "nagy"csontozatúak és erős testalkatúak, izmosak.

Egy másik furcsa dolog is történt a látogatás során. Én már ástam egy lyukat kora tavasszal ott, ahol az űrhajó leszállt az előző alkalommal, és felhalmoztam egy csomó puha sárga lappal-szerű sziklát, - nevezzük palakőnek - a lyuk közelében. Ezeket az űrhajó betöltötte és elvitte.

Soha nem láttam, miközben ezt csinálják, de én nem hiszem, hogy bárkinek is szüksége lett volna rájuk, hogy elvegye őket. Van belőlük sok errefelé és amennyire én látom, senki nem törődik velük ezen a földön. Mindegy, már úgyis elvették. Elemeztem és vizsgáltam a sziklát, hogy mit is tartalmazhat.

Március 5.-én személyesen meglátogattak engem a házamban. Amikor megérkeztek hozzám, akkor nem viseltek semmit, de a karjukon cipelték a ruhájukat. Miután kezet ráztunk felöltöztek egy lilás-kék egyrészes overallba, ami alacsony nyakú és rövid ujjú volt.

E között, és a következő március 22.-i látogatás között hívtam két U.F.O. kutatót Chicagóból és három napot töltöttek velem. Ez idő alatt felállítottak három fáklyát háromszög alakzatban és egy fénysugarat, amellyel azt remélték, hogy majd vonzani foglya a csészealjak figyelmét. Megpróbálkoztunk vele két egymást követő estén is, de sikertelenül, bár hallottunk halk zajokat, amik akár űrhajók is lehettek.

A nyomozók mondták nekem, hogy a Csészealj legénysége miért meztelenül érkezett: hogy megmutassák barátságukat és bebizonyítják nekem, hogy igazi emberekkel beszélek.

A március 22.-i rövid éjszakai látogatásuk során azt mondták, hogy ők megpróbálták megközelíteni a fáklyákat és a fénysugarat, de akkor aggódtak a jet (repülők) miatt.

Remélem, hogy hamarosan újra láthatom őket és utazhatom velük, hogy lássam a Vénuszt és a Holdat. Remélem, hogy képes vagyok velük menni és visszatérni a bizonyítékokkal, a biztonságosan elkészült filmekkel, amiket magammal viszek.

Megjegyzés: a cikk végén szerepel Buck Nelson által készített fotó is (ez itt, az 1954-es: - link-) a következő képaláírással: "Buck Nelson fotográfiája, másolata, nem különösebben kielégítő, és aligha győzi meg a szkeptikusokat. Ezt támogatjuk, azonban egy érdekes jelentést nyomtatott a dél-afrikai "Natal Daily News" március 1.-i száma. Lásd az első történet a túloldalon." (A következő oldalon ufó hírek vannak, ahol egy csészealj szkeptikus végül hasonló objektumot látott és írt le, mint Buck.)

Buck Nelson fotói - az űrhajók

Buck Nelson ezt a fényképet akkor készítette a két űrhajóról, amikor meglátta őket egy 1954-es július harmincadikai délutánon, amint kilépett a házából. Gyorsan visszarohant a kamerájáért, lefotózta őket, majd a lámpájával jeleket adott nekik. Állítólag vissza "villantottak", majd leszálltak..Három képet is készített, de csak egy sikerült az előhíváskor.

1954

Ez a kép pedig egy "tűzlabdát" ábrázolna. 1956 január 1.-én készítette, amint megpillantotta az égen áthaladva.

1956

Buck Nelson - kiadványok borítója és időrendi bibliográfia

A jó öreg Bucknak összesen egy publikációja létezik, ami szinte nem is könyv, hanem egy brossúra szerű füzet. Több borító is akad az interneten, nyilván több kiadást is megélt.

- 1956 - My Trip to Mars, the Moon, and Venus (Utazásom  a Marsra, a Holdra és a Vénuszra)