Buck Nelson - Utazásom a Marsra, a Holdra és a Vénuszra 1. rész

 

Megjegyzés: Hálával tartozhatunk a spiritufo oldal szerkesztőinek és fordítóinak, hogy ezt az elfeledett kontakt történetet elkezdték magyarra fordítani. Buck Nelson ezt az egy kis füzetet adta ki beszámolójáról, ezen kívül csak pár cikke jelent meg különböző ufós lapokban. És bár a fordítás nem teljes, és egyelőre nem is néz ki úgy, hogy elkészül, mindenképpen érdemes publikálni brossúrájának kezdetét.

Cím: Utazásom a Marsra, a Holdra és a Vénuszra

Eredeti cím: My Trip to  Mars the Moon and Venus

Megjelenés éve: 1956

Forrás és fordító: www.spiritufo.hu

Néhány szó a szerzőről

Egy rövid összefoglalót adok olvasóimnak az életemről.

1895. április 9-én születtem Denver közelében, Colorado államban. Életem nagy részét egy farmon és nagy marhatenyésztő ranchokon töltöttem. Az iskolában csak a hatodik évfolyamig sikerült eljutnom.

Már nagyon fiatalon sok közép-nyugati szarvasmarha-tenyésztő ranch legügyesebb kezű dolgozója voltam. Mivel fűrészelek, saját fűrészmalmot is beindítottam, ahol fűrészárut és vasúti talpfákat is gyártottam. Dolgoztam vasutasként, speciális rendőrként, gazdálkodóként, működtettem autókereskedést stb.

Beutaztam mind a 48 jó öreg államot az USA-ban, és miután nagyon belefáradtam ebbe, visszavágytam újra a farmra gazdálkodni. Nyolcvan acre ( kb. 32 hektár ) földet vettem Missouri államban az Ozark hegységben, a legközelebbi várostól, Mountain View-tól 12,5 mérföldre ( kb.

20 km-re ).

Itt gazdálkodtam egy keveset, és vásároltam egy fűrészmalmot, ahol fűrészárut és vasúti talpfákat gyártottam. Néhány év munka után azonban a régi betegségeim és a korosodásom meghozták számomra a legjobb lehetőséget: nyugdíjas lettem, és szerencsés vagyok, hogy most az Ozark hegység az otthonom.

1954. július 30-án találkoztam először repülő csészealjakkal az Ozark hegységi otthonomban, ahogy azt majd olvasod a történetemben is. Tapasztalataimat megírtam a Springfield Missouri újságba. Ki is adták azt a napilapban. Nem volt gyakorlatom mint egy írónak, vagy egy tanárnak, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, ennyivel el is akartam felejteni az egészet.

Nyomtassák ki maguk (ha akarják).

Majd Mr. James L. Hill világháborús veterán Seymour-ból (Missouri, Route 2) elolvasta a cikket az újságban.  Mr. Hill úgy gondolta, hogy a világnak meg kell tudnia mit tapasztalta, és postáztunk egy példányt a Keleti Repülő Csészealj Klubnak. Megvizsgálták a történetem, és hívtak, Keltere, hogy mondjam el azt színházakban, templomokban, és iskolákban is.

A világ és én is hálás vagyok Mr. James L. Hill-nek valamint George Adamski-nak, hogy segítettek nekem, és azt mondták a világnak, hogy elhiszik a történetem. Hálás vagyok azért, hogy nem merült azonnal feledésbe a Marsra, a Holdra és a Vénuszra tett utazásom története, mint azóta sok űrbéli emberi kapcsolat,

Szóval itt most megállok, és hagyom, hogy az olvasó elolvassa történetem.

Minden részlet IGAZ…

Előszó

Barátaim: Háziasszony és varrónő vagyok, és azt hiszem annak oka, hogy én írom Mr. Buck Nelson bevezetőjét az, hogy jobban ismerem őt mint bármelyik szomszédja, vagy távolabbi barátja. Sokszor láttam néhány tisztviselőt a Légierőtől, akiket már jól ismert, de a tapasztalatairól nem, vagy cask keveset beszélhet.

Mr. Nelson azt tapasztalta, hogy meglehetősen elbizonytalanodtak még a metafizikai törvények tudói is. Azonban könnyen gondolhatunk úgy rá, mint akinek munkája hasonlatos az elkövetkezendő jövőt megjósoló nagy tanítóhoz, Keresztelő Jánoshoz.

Ha valaki sokat foglalkozott a tudomány bizonyos területeivel, akkor gyakorlatilag lehetetlen azt gondolnia, hogy Mr. Nelson csak lélekben repült, és nem hús-vér testében.

Például . . . .lehetetlen illeszteni az összes helyváltoztatásról elképzelt módszerhez azt a sebességet, mellyel a bolygóközi űrhajókon utazni lehet. Még a rakétákkal sem lehet összehasonlítani azt. Szükséges annak megértése, hogy létezik egy teljesen más helyváltoztatási módszer. Ez a mágneses erő, amit a szinte teljesen hangtalan bolygóközi hajók használnak. Az általuk használt energia a Nap és bolygók között meglévő erővonalakból ered, olyanokból mint amilyen egy mágnes és egy darab fém között vannak, s birtokában vannak az égitestek egymáshoz viszonyított helyzetét rögzítő, a mágneses vonzerőt mutató számlálónak.

           

Az Űrbeli Emberek azt mondják, hogy bármikor be tudnak lépni a légkörünkbe, de leginkább éjfélkor. Utazásuk alatt a Holdat is érintik, ami a kapcsolatban van a földi árapállyal. Robbanás helyett természetesen utaznak.

Mr. Nelson csak azt mondja el neked, amit a Marsra a Holdra és a Vénuszra utazása során átélt. Közületek mindenki értékelheti. akit leginkább ez atéma foglalkoztat.

Amikor 1955 karácsonyának napján a “A Vénuszi Kis Bucky” meglátogatta Mr. Nelson-t, elmondott neki néhány olyan dolgot, melyeket más bolygókon hisznek. Olyan feltételeket, amelyeken a jövőben dolgoznunk kell, hogy egy olyan élet vegye kezdetét, melyet valaha Jézus átadott nekünk a “Mi Atyánk” imádságban. Ha a mennyei éle feltételei nem lennének elérhetők, nem kellene megtanulnunk az imádságból, hogy az Atya akaratát kell teljesítenünk itt is úgy, ahogy a mennyben van. Bizonyára akkor Jézus sem tanított volna erre minket, ha ezt nem tudnák megvalósítani.

Amikor Mr. Nelson először látott az alsó része felé különösen elvékonyodó csészealjat, “Az a Valami” néven nevezte el őket.

A helyi mezőgazdasági magazin és az újságok azzal vádolták, hogy történetét a Csészealj Könyvekből vette, de ezek az újságok semmit nem nyomtattak ki még a csészealjakról, és ebben az időben még ilyen témájú könyv sem volt, ezért neki halvány fogalma sem lehetett az egészről. Azért tudom ezt, mert sokáig csak azokból a csészealj könyvekből szerezte tapasztalatait, melyeket én magam küldtem neki.

Nagy nap volt az, amikor George Adamski küldött Mr. Nelson-nak egy példányt a hiánycikknek számító “Repülő Csészaljak landoltak” könyvből. Büszkén mutatta nekem és a húgomnak Mr. Adamski éppen akkor megjelent “Egy űrhajó belsejében” című könyvét. Amit Mr. Nelson tapasztalt, az a második könyvben volt, de az akkor még kéziratként a kiadónál volt, ezért annak tartalmát nem ismerhette.

1955 október 4-én a húgom Florence Collins és én meglátogattuk Buck-ot. December 26-én én, és a fiam Nathan Riffle megérkeztünk Missouri-ba, a Kilátó Hegy-hez. Éppen körülbelül 15 órával korábban távozott “Kis Bucky” az űrhajós. Mi még 1955 december 29-én délutánig maradtunk.

A harmadik látogatásomra a férjemmel Sherman-el került sor miközben Buck Washington D. C.-ben volt. Az volt a szándékunk, hogy egy hétig maradunk a Kilátó Hegy-en, majd visszahozzuk Buck-ot hozzánk, hogy Michigan-ben minnél több ember hallhassa, különösen Grand Rapids-ban, miután hallották beszélni Detroit-ban, ahová visszahívták, hogy tartson előadást újra. 

Itt tartózkodásunk alatt Június 21-én a Bucks farmra hívtunk néhány embert egy  “Űr Piknik”-re. Vendégünk volt a West Plains-i Mr. és Mrs. Ted Rick, Missouri államból, Mr. és Mrs. Christen akik néhány mérföldnyire laktak Bucky’s területétől, és a Seymour-i  Mr. és Mrs. James Hill, Missouri államból. A Hill házaspár volt az a két ember, akik látták az alacsonyan szálló űrhajókat Bucky’s területe felett, azon a napon amikor először jöttek le.

Mi biztosan azt kívántuk, hogy csatlakozzon a piknikhez néhány űrbéli ember, de az egyetlen bolygóközi utazó aki velünk tartott az Teddy volt, Bucky’s kis kutyája. Hangosan olvastam Bucky “Karácsonyi Üzenet”-ét amennyire tudtam olyan hangon, mint az űrbéli ember (Bucky’s). Teddy jóllakottan feküdt a fűben, és amint elkezdtem olvasni Bucky hangszínén, felugrott és körbefutotta a kanapét amin ültem, és minden alkalommal felnézett az arcomra maikor olvastam.

Sajnáltam őt, mert biztos azt gondolta, hogy űrbéli barátja visszatért. Szerette Bucky-t.

Nem tudtuk, hogy július 2-án, amíg Buck Nelson megérkezett mihozzánk Clarksto-ba, Michigan-be, űrbéli testvéreink meglestek minket, ahogyan piknikelünk.

Buck elmondta, hogy amikor a szobájában volt Washington, D. C.-ben, Busky’s rádióadásban megilletődött hangon mondta el neki, hogy egy összejövetel van a kertjében, és bőven van takarmány a lónak, a csikónak, és a hordókról is gondoskodtak.

Bolygónkat Űrbéli Emberek látogatják, amit az ősi és a modern történelem, valamint a Bibliai feljegyzések is megemlítenek. Egy másik forrása az ilyen típusú információknak, az Indiai legendák.

A legcsodálatosabb dolog viszont most az, hogy az egyik szomszédunk Buck Nelson valódi utazást tett más bolygókra, és ezt az élményét most megosztja velünk. Büszkeséggel és alázattal tölt el engem és a férjemet Sherman-t, hogy 1956 júliusának nagy részében vendégünk volt az Ozarks-i Buck Nelson. Szóval most emberek következzen Mr. Buck Nelson a Mountain View Ranch-ről, “Mountain View,, Missouri államból.

December 1956       

FANNY LOWERY

Utazásom a MARS-ra, a HOLD-ra és a VÉNUSZ-ra

Az Első kapcsolat

Történetem első része 1954 július 30-án indult. Délután  négy órakor rádiót hallgattam otthonomban,  amikor az elkezdett megbolondulni.  Kint a pónim fel le kezdett járkálni é s a kutyám is ugatott. Kimentem megnézni, hogy mit csinálnak az állataim.

Amikor a konyhaajtón kimentem, jobbra a fejem felett egy hatalmas korong alakú objektumot vettem észre. Magasan az égen még két ilyet láttam. Visszamentem, hogy felkapjam a fényképezőgépem, és három felvételt készítettem. Amikor azonban visszakaptam a kidolgozott, nyomtatott képet, csak két „dolog” látszott rajta (amit jobb híján így neveztem el). Én még soha nem láttam „Repülő Csészealj”-at.

Nem tudom miért, de amikor visszamentem a házba a fényképezőért, egy zseblámpát is felvettem. Amúgy meg a zseblámpával integetve jeleztem ezeknek a „dolgok”-nak, hogy jöjjenek le a földre. Ahelyett, hogy lejöttek volna, egyfajta fénysugárt lőttek rám. Ez sokkal fényesebb és melegebb volt, mint a nap. Néhány másodpercnél tovább biztosan nem tudtam volna elviselni.

A fénysugár leütött egy hordó mögé, és megvártam, míg ezek a „dolgok” távoznak mielőtt megpróbáltam felkelni, ami nehezen ment számomra. Én 15 éve szenvedek ideggyulladástól a karomban és az oldalamban, és hajlongáskor a hátammal a lumbágóm miatt. Amikor megpróbáltam felkelni, meglepődtem milyen egyszerűen megy, mert nem éreztem fájdalmat. Mostanában függetlenül attól, hogy milyen hideg van, vagy hogy milyen az időjárás, nem fáj a hátam. A szememen is segített a fénysugár, mert a látásom ugyan nem tökéletes, de már nem kell szemüveget hordanom az olvasáshoz, ahogy azt tettem sok éven át. Ez volt az első kapcsolatom, amire 1954 július 30-án délután négy órától került sor.

A Második kapcsolat

A második kapcsolatra hat hónappal később 1955 február 1-én 12 órakor került sor. Ezúttal alacsonyan a ház felett köröztek és barátságos hangon megkérdeztek, vajon én barátságos vagyok e vagy sem. Azt hiszem, ez valami hangosbeszélő rendszer volt. Azt mondták, szeretnének majd leszállni tavasszal a házam mögötti legelőn. Meg akarták tudni, hogy lehetővé teszem e számukra, hogy háborítatlanul meglátogassák a földet akár többször is, ha szükséges.

Mindössze néhány percet beszélgettünk, mert ebben az időben nem tudtak leszállni. Majd búcsút intettek és azt mondta "Fogunk mi még találkozni ".

A Harmadik Kapcsolat

Egy kicsivel több mint egy hónap telt el. Majd 1955 március 5-én éjfél tájban leszálltak, és a házhoz jöttek. Három férfi, és egy hatalmas kutya.  Egyikőjük egy fiatal földi ember volt, akit úgy neveztek „Kis Buck” vagy Bucky,  aki két évvel ezelőtt ment el a Vénuszra.

A következő ember egy gyakornok volt, akiről azt mondták, hogy az űrhajó működését tanulja. Az a tény, hogy öreg volt és ráncos, úgy látszik nem számít. Barátságos és érdeklődő volt ugyan, de nem beszélt, a nevét sem mondta el. Aztán volt ott egy Bob Solomon nevezetű fickó. Később azt mondta, hogy 200 éves, de nem nézett ki öregebbek, mint Kis Bucky aki 19 éves volt.  Végül, de nem utolsó sorban a „130” éves nagy kutya. Tette fel a mancsát, ahogy csak a férfiak szokták. (Pacsit adott) Később, amikor láttam hátsó lábra állni, a fejemnél is magasabb volt. Megállapítottam, hogy a súlya 385 font lehetett.

Körülbelül egy órát maradtak velem. Mindenre kíváncsiak volta a ház körül. Megmutatták (elmondták) nekem, hogy ugyanazok a dolgok, amik nekem vannak, hogyan készülnek náluk kevesebb munkával. Például a legény ágyam alatti porra utalva. Mivel agglegény vagyok, jobban érdekelnek az állataim, mint az ágyam alatti por. Elmondták nekem, amit később láttam is, hogy ágyaikat ők a falva építik. Nem kell nagy terjedelmű takarókat mosni, és beágyazni sem. Egyfajta baldachinos anyag ereszkedik le az tetejéről, biztosítva a privát szférát, és egy tárcsán lehet beállítani a kényelmi funkciókat.  Még a párna is a matrac része. Ez egy látszatra és érzetre is a habszivacshoz hasonló sima, puha, mosható felület. Azt magyarázták, hogy mindezek kevesebb munkával, egy kényelmesebb otthont eredményeznek.

Tüzet raktam a fatüzelésű kályhába, és begyújtottam az olajlámpát, hogy megmutassam az űrhajósoknak, hogy világítok és fűtök. Bob Solomon majdnem megégette a kezét rajta. Azt hitte, hogy nem meleg. Tudni akarták, hogy mire való a rádió tetején az akkumulátor. Amikor mondtam nekik, hogy az akkumulátorból kapja az energiát a rádió, ők integetni kezdtek a fejük felé és azt kérdezték: „Minden energia itt van a fejünk felett, miért nem használjuk azt?”  Majd a fejüket rázogatták. Kismértékben ugyanabból az elektromosságból csinálnak fényt a növények is, amit mi a lámpákba stb. tudnánk használni. Tudni akarták miért nem használjuk ki ezt. Azt mondták, hogy csatlakoztassuk a rádiókészülékeinket meg a világításunkat erre az energiára.

Mindennel kapcsolatban, amit az otthonomban láttak kíváncsiak voltak és kérdezzetek. Ahogy elhaladtak egy falra akasztott Krisztus kép, és más keresztény képek előtt, megkérdeztem őket, hogy nekik jelentenek e valamit, és az egyikük megjegyezte: „Igen, mi értjük, de az emberek nem.”  Azt mondták, hogy a mi elképzelésünk félreértés.

A látogatás során a házban mondták, ha beszélek róla a világnak, utazhatnék más bolygókra, Egy órát töltöttek el velem, majd távoztak.

A Negyedik Kapcsolat

1955 március 22-én alacsonyan köröztek a ház felett. Nem szálltak le.  Azt mondták, már meglátogattak néhányszor, és készen állok az űrutazásra.

A ház hátsó részénél tisztították meg a területet a három gyűrű alakban. Engedélyt kértek, hogy bármikor, amikor szeretnének, vizet vehessenek. Én boldogan megengedtem. Valamelyik látogatásuk alkalmával 12 sziklát állítottak fel kör alakban. Ez túl közel volt a virágágyáshoz és egyáltalán nem volt jó helyen. Ez annak közelében volt, ahol az őrhajók leszálltak. Később megkérdeztem az űrhajósokat, hogy miért helyezték oda a sziklákat kör alakba rendezve. Azt mondták, hogy ez a 12 isteni törvény szimbóluma, melyek egyetlen törvényt alkotnak.

Az Ötödik Kapcsolat

Amikor később 1955 április 24-én a barátaim meglátogattak, nem kellett sokat készülődnöm az űrutazásomra. Az űrhajósok azt kérték, hogy hozzam magammal azt a két frissen mosott overállt, amit a közelben láttak lógni.  Azt kérték, semmi se legyen a ruhák zsebében. Azt mondták, hogy minden, amit vinni akartam volna mágnesezhető, így az órámat is hagynom kellett. Hagytam kint tejet a macskámnak, akit „Racy”-nek hívok, és a lovamat Trixie-t kipányváztam a karámban. Ted, a kutyám, ezen az úton velem tartott. Alig bírtam kivárni, hogy az űrhajó landoljon a leszállóhelyen.

Mielőtt az űrhajóba szálltam volna megkértek, hogy le tudnám e írni a 12 isteni törvényt, amiről kérdeztem. Megkértek, hogy vigyek magammal egy ceruzát, és füzetet, hogy jegyzetelni tudjak. Szóval azt kérték, hogy üljek le egy sziklára a űrhajón kívül, és annak nyitott ajtajából kiszűrődő, és a csillagok fényénél írjam le a 12 törvényt.  Miután szó szerint leírtam az isteni törvényeket amit átadtak, megkérdezték, mit jelent nekem, hogy a csillagos ég alatt tettem meg ezt. Azt válaszoltam, talán azért mert ezek a törvények közel állnak a természethez, mire megkérdezték „Istenhez?” pedig azt feleltem „Igen”.

Tehát itt vannak a törvények, amiket átadtak nekem……….

A TIZENKÉT ISTENI TÖRVÉNY…… A VÉNUSZON

 (1955 április 25-én a Vénuszi férfiak 12 törvényt adtak át Buck Nelson-nak az ő farmján Mountain View-n, Missouri államban.  Ezeket a törvényeket hűen követik, és nem csak beszélnek róluk alkalmanként.)

SZERETET: Szeresd a teremtőd, a szüleid, a te szomszédjaid, az összes madarat és állatot a földön, a tengerben és a levegőben.

TISZTELD! Tiszteld az Istent és a szülőket. Tartsd be az Isteni törvényeket, és egyben az emberi jogokat is. 

ENGEDELMESKEDJ: Engedelmeskedj az Isteni törvényeknek, szüleidnek, és tiszteld mások jogait.

A TÖRVÉNYEK

1. Szeresd a Teremtőt….. Istent.

2. Ne ölj …ne okozz balesetet és háborút

3. Szeresd felebarátodat.

4. Lássák jó cselekedeteiteket, fényjlék a ti világosságotok az emberek előtt, és minden rendben lesz, és megtisztelnek téged, és a te teremtődet… Istent.

5. Ne légy házasságtörő.

6. Ne lopj.

7. Végezd el amit meg kell tenned.

8. Ne isteníts mást magad előtt.

9. Isten nevét hiába szádra ne vedd.

10. Tisztelt apádat és anyádat.

11. A tested Isteni. Ne élj ezzel semmilyen módon vissza. Ne igyál és ne egyél semmit ami nem élelmiszer. Semmit ne használj, ami kívül vagy belül, károsítja a szervezeted. Ne viselj a testeden semmi sértőt, vagy értelmetlent.

12. Isten teremtette a mennyet és a földet, és hálát kell neki adni mindazért, amit ad nekünk.

FOLYTATJUK, VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK 

Buck Nelson - Egy furcsa történet Missouriból

Buck Nelson történetét egy brossúra szerű füzetben adta ki még 1956-ban, melynek címe My Trip to Mars, the Moon, and Venus (Utazásom  a Marsra, a Holdra és a Vénuszra).

Ám rövidebb írásai megjelentek a repülő csészealjakkal foglalkozó lapokban is. A "A strange tale from Missouri" valójában élményei kezdetének rövidebb ismertetése, ami a "Flying Saucer Review" 1955-ös hasábjain jelent meg, a dupla hónapos májusi-június számban (vol.1.no.2.). Erről közlök most egy fordítást, ugyanis kezemben tarthatom eme csodás retró példányt!

Több száz furcsa történet jut be a Flying Saucer Review-hez a világ minden tájáról. Az egyik legfurcsább talán ez itt. Akár elhiszik, akár nem, azt hiszem megéri közzétenni. Ha ez igaz, akkor elvezethet az egyik válaszhoz a Repülő Csészealjak származásával kapcsolatban. A szerző egy gazda, aki Missouriban él az Ozark hegység környékén, az USA-ban, több mérföldnyire a legközelebbi várostól. Ezek az első hírek a tapasztalatairól. - Flying Saucer Review

Buck Nelson - Egy furcsa történet Missouriból

Buck Nelson

Éppen a rádiót hallgattam délután négy órakor, július 30.-án, akárcsak az utolsó 30 évben, amikor egy magas hangú zajt hallottam és megvágta a programot. Idegen nyelvű volt. Néhány percig hallgattam, majd levettem a hangerőt és megpróbáltam ráhangolódni, hogy tisztább legyen a program, de a zaj és az ismeretlen nyelv gügyögése összekeveredett és továbbra is kitartott.

Ugyanakkor hallottam a kutyám ugatását és vakarta az ajtót, hogy magára vonzza a figyelmemet. Kimentem, és amit láttam, az megdöbbentett.

Egy hatalmas korong alakú tárgy volt, legalább 50 láb átmérőjű, és mintegy 100 vagy 200 láb magasan lebegett a ház fölött. Aztán elindult és 800-1000 méterre a háztól a fák környékén csökkentett a magasságából, majd leszállt. Ebben biztos vagyok, azért, mert később megvizsgáltam a füvet és kimutatta, hogy földet ért.

Közben elmentem a fényképezőgépemért, de mire visszamentem a korong kinyílt és felment az alacsony felhők közé, és még kettő csatlakozott hozzá. Készítettem három képet, de csak egy mutatta a furcsa repülő szerkezetet a levegőben. Mégis minden alkalommal, amikor képet készítettem, két vagy több diszkoszt láttam a fényképező keresőjében. Mindhárom tárgy úgy tűnt, hogy a felhők körül játszik, felváltva lebegnek, jobbra és balra fordulnak, emelkednek és élesen csökkentették a magasságot.

Elég közelről meg tudtam nézni, hogy hogyan voltak képesek ilyen éles kanyarokra. A hajóknak, amelyek sötét alumínium színűek voltak, volt egy központi magjuk, amely úgy tűnt, hogy forog, így egy részük mindig rámutatott a menetirányra. A lemezek maguk soha nem fordultak el.

A látogatás során a legkülönlegesebb és legfélelmetesebb élmény az volt, amikor megpróbáltam jelezni az egyik tárgynak a zseblámpámmal, mire az közelebb jött. Egy ragyogó fénysugár sokkal melegebb és fényesebb volt, mint a nap, felkapott engem, rázott egy kicsit, majd ledobott a földre.

Lumbágótól és ideggyulladástól szenvedtem és féltem mozogni, majd felkelni, de jött az újabb meglepetés. A szerkezeteket néztem, amíg el nem tűntek, és amikor felkeltem, csodálkoztam, ugyanis a fájdalom eltűnt. Soha többé nem zavart. Azt hiszem, kell lennie összefüggésnek ez és az újságjuk tavaszi számában megjelent eset között, ahol az amerikai és a francia sugárhajtású gép személyzete intenzív hőt tapasztalt a pilótafülkében, amikor egy csészealj közeledett feléjük.

A képeket, amiket készítettem elküldtem az Egyesült Államok Légierejének, de ők három hónappal később visszaküldték azokat bármiféle kommentár nélkül. Úgy tűnik, hogy a Légierő nem hisz a csészealjakban, vagy legalábbis megpróbálja a közvéleménynek azt mondani, hogy nem léteznek.

Nyoma sem volt a Csészealjaknak egészen ezen év február elsejéig, amikor délben mind a három visszatért. Egyikük lassan körözött a ház fölött és valaki szólt hozzám egyszerűen angolul, valamilyen rendszeren, bemondón át. Azt kérték, hogy tartsam a karom a magasba, ha bármely kérdésre "Igen" a válaszom, és ha bármilyen kérdést kívánnék feltenni a koncentrálásról és a tiszta gondolkozásról, akkor azt megtehetem.

Az első kérdés az volt: "Te barátságos vagy?". "Igen.", válaszoltam és felemeltem a kezem.

"Leszállhatunk a földeden anélkül, hogy zaklatnál minket? Szükséges lenne most landolnunk."

Azt mondtam nekik, hogy ezt bármikor megtehetik, ugyanis az én farmom erősen fűrészezett (megjegyzés: itt arra gondol, hogy sok fát kivágott, így elférnek) és a legközelebbi várostól is 25 mérföldnyire fekszik, valamint messze van a legközelebbi szomszédtól is.

Ekkor én kérdeztem: "Leszállnátok, és láthatnálak titeket, és beszélhetnénk?"

"Igen, majd egyszer!"

"Veletek mehetek a ti otthonotokba, egy másik bolygóra?"

Ismét jött a válasz: "Igen, néha!" és hozzátette: "Sokan vannak még a Vénuszon."

"A Mars és a Vénusz lakott?" - kérdeztem.

"A Hold nem lakott, de sok bolygón vannak kolóniák, ahol emberek élnek kihasználva a lehetőségeit. Ők a föld alatt és a buborék házakban élnek."

Ahogy a hajó repült a ház körül és megdőlt, az elég volt nekem, hogy belássak az átlátszó kupoláján a kabinba. Egy embert láttam a kontroll panelnál, amin villódzó fények voltak, míg másik két alak felállt egy kör alakú részhez. Normál magasságúak voltak, de "nagy"csontozatúak és erős testalkatúak, izmosak.

Egy másik furcsa dolog is történt a látogatás során. Én már ástam egy lyukat kora tavasszal ott, ahol az űrhajó leszállt az előző alkalommal, és felhalmoztam egy csomó puha sárga lappal-szerű sziklát, - nevezzük palakőnek - a lyuk közelében. Ezeket az űrhajó betöltötte és elvitte.

Soha nem láttam, miközben ezt csinálják, de én nem hiszem, hogy bárkinek is szüksége lett volna rájuk, hogy elvegye őket. Van belőlük sok errefelé és amennyire én látom, senki nem törődik velük ezen a földön. Mindegy, már úgyis elvették. Elemeztem és vizsgáltam a sziklát, hogy mit is tartalmazhat.

Március 5.-én személyesen meglátogattak engem a házamban. Amikor megérkeztek hozzám, akkor nem viseltek semmit, de a karjukon cipelték a ruhájukat. Miután kezet ráztunk felöltöztek egy lilás-kék egyrészes overallba, ami alacsony nyakú és rövid ujjú volt.

E között, és a következő március 22.-i látogatás között hívtam két U.F.O. kutatót Chicagóból és három napot töltöttek velem. Ez idő alatt felállítottak három fáklyát háromszög alakzatban és egy fénysugarat, amellyel azt remélték, hogy majd vonzani foglya a csészealjak figyelmét. Megpróbálkoztunk vele két egymást követő estén is, de sikertelenül, bár hallottunk halk zajokat, amik akár űrhajók is lehettek.

A nyomozók mondták nekem, hogy a Csészealj legénysége miért meztelenül érkezett: hogy megmutassák barátságukat és bebizonyítják nekem, hogy igazi emberekkel beszélek.

A március 22.-i rövid éjszakai látogatásuk során azt mondták, hogy ők megpróbálták megközelíteni a fáklyákat és a fénysugarat, de akkor aggódtak a jet (repülők) miatt.

Remélem, hogy hamarosan újra láthatom őket és utazhatom velük, hogy lássam a Vénuszt és a Holdat. Remélem, hogy képes vagyok velük menni és visszatérni a bizonyítékokkal, a biztonságosan elkészült filmekkel, amiket magammal viszek.

Megjegyzés: a cikk végén szerepel Buck Nelson által készített fotó is (ez itt, az 1954-es: - link-) a következő képaláírással: "Buck Nelson fotográfiája, másolata, nem különösebben kielégítő, és aligha győzi meg a szkeptikusokat. Ezt támogatjuk, azonban egy érdekes jelentést nyomtatott a dél-afrikai "Natal Daily News" március 1.-i száma. Lásd az első történet a túloldalon." (A következő oldalon ufó hírek vannak, ahol egy csészealj szkeptikus végül hasonló objektumot látott és írt le, mint Buck.)

Buck Nelson fotói - az űrhajók

Buck Nelson ezt a fényképet akkor készítette a két űrhajóról, amikor meglátta őket egy 1954-es július harmincadikai délutánon, amint kilépett a házából. Gyorsan visszarohant a kamerájáért, lefotózta őket, majd a lámpájával jeleket adott nekik. Állítólag vissza "villantottak", majd leszálltak..Három képet is készített, de csak egy sikerült az előhíváskor.

1954

Ez a kép pedig egy "tűzlabdát" ábrázolna. 1956 január 1.-én készítette, amint megpillantotta az égen áthaladva.

1956

Buck Nelson - kiadványok borítója és időrendi bibliográfia

A jó öreg Bucknak összesen egy publikációja létezik, ami szinte nem is könyv, hanem egy brossúra szerű füzet. Több borító is akad az interneten, nyilván több kiadást is megélt.

- 1956 - My Trip to Mars, the Moon, and Venus (Utazásom  a Marsra, a Holdra és a Vénuszra)

Fotók Buck Nelsonról

Kérlek, kattints az első képre, hogy egy vízszintes listába beadja az összeset eredeti méretükben!