2017. március 16., csütörtök

Reinhold O. Schmidt - Látogatók a Szaturnuszról

Ez a bejegyzés nem más, mint Reinhold O. Schmidt történetének ismertetése. Könyveiben természetesen részletesebben megismerkedhetünk az élményeivel - ez csak egy összefoglaló.

Reinhold O. Schmidt
Kearney az Egyesült Államok közepén, Nebraska államban helyezkedhetik el, fél úton Boston és San Francisco között. Itt találkozott először a földönkívüliekkel Reinhold O. Schmidt német származású amerikai terményfelvásárló. 1957. november 5-én munka után kiment a búzaföldre szemlét tartani, majd a visszaúton egy különös fényt vett észre a távolban. Elhatározta, megnézi, hogy mi okozza a titokzatos fényt, de ahogy közeledett, gépkocsijának motorja hirtelen leállt és ezért gyalog kellett tovább mennie. Ahogy közeledett, már kirajzolódott előtte egy nagy, ezüstös színű, a földön álló objektum, amelynek felülete olyan volt, mint a polírozott fémé. Mialatt nézelődött, egy fénysugár tört elő a különös tárgyból és mozdulatlanná bénította a döbbent férfit. Az UFO-ból ekkor két ember jött elő és felvitték őt a hajó fedélzetére, ahol négy férfit és két nőt látott, mindannyian magasak voltak, napbarnítottak és utai ruhát viseltek. A férfiak közül hárman egy műszerfal előtt dolgoztak, míg a negyedik férfi felé fordult és németül közölte vele, hogy az elkövetkezendő napokban két műhold fog csődöt mondani, és csak a harmadik fog majd sikeresen pályára állni, de az is csak kevés információt fog visszaküldeni. A jóslat később be is vált. - Minden jót, még majd látjuk egymást. - így búcsúzott el az űrhajó kapitánya Schmidtől. Amikor elhagyta az objektumot, bezáródott mögötte az ajtó és a tárgy felemelkedett, majd nagy sebességgel eltűnt az égen.

A szaturnuszi hajó rajza
 Azokban a napokban számos ufó észlelést jelentettek a környéken és másnap is tele voltak az újságok a repülő csészealjak feltűnéséről szóló hírekkel. Schmidt korábban soha sem hitt az UFO-kban, de ez a találkozás nagy hatással volt rá, bár először azt hitte, hogy orosz titkos fegyverrel van dolga, amelyet német tudósok vezetnek. Pár nappal később a helyi tévében egy rendőrségi felhívás hangzott el, amelyben az akkori megmagyarázhatatlan esetek tanúit keresték. Schmidt kötelességének érezte, hogy jelentse az esetet. A helyi rendőrfőnök viszont nem hitte el a történetét és ezért egy éjszakára a fogdában tartotta, majd másnap ideggyógyintézetbe küldték, hogy vizsgálják ki az idegállapotát. Innen három nap elteltével kiengedték, mert semmilyen idegi vagy pszichikai rendellenességet nem tudtak kimutatni nála. Ismerőseiből, barátaiból és munkatársaiból álló környezete elfogadta beszámolóját és rejtélyes találkozásának hamar híre ment a környéken. Három hónapon keresztül érdeklődő telefonhívások százait kapta. 1958. február 5-én újra találkozott a látogatókkal.
 Ekkor az országúton hajtott és megint leállt az autója. Az út melletti réten leszállt a különös jármű, amelynek utasai elmondták, hogy egy másik bolygóról jöttek. Mint később megtudta, ez a másik bolygó a Szaturnusz volt. A hajójuk hajtóanyagát a Napból és a Földön szerzett ásványokból nyerik. Az agya által kibocsátott impulzusokon keresztül találták meg másodszor és természetesen bármikor képesek lennének újra megtalálni. A rövid kontaktust követően a tárgy a már ismert módon felemelkedett és elhagyta a helyszínt. Schmidt elhatározta, hogy előadást fog tartani a találkozásairól. Első előadásának estéjén, 1958. március 5-én az ufók ötven perces demonstrációt tartottak a nyugati égbolton. Ezt több száz szemtanú látta.
 1958. júniusában látogatói ismét megjelentek. Megkérdezték Schmidtet, hogy akar-e augusztusban az Északi-sarkra repülni velük? Schmidt elvolt ragadtatva, de megkérdezte, hogy miért pont oda? - Nevelési okból - jött a válasz és az utazásra sor is került az említett hónap 14-én. A férfinak megmutatták, hogy a szovjet tengeralattjárók a tengerfenéken méréseket végeznek, mivel ott akarnak atomrakéta bázisokat telepíteni. Felvilágosították Schmidtet, hogy ez rendkívüli mértékben növeli a háború veszélyét és azt is elmondták, hogy bár egyik nagyhatalom mellett sem elkötelezettek, semmiképpen sem engednék meg egy atomháború kitörését. Mindent megtennének ennek elkerülése végett, és megakadályoznák, hogy tönkretegyük bolygónkat. Megemlítették a sugárzást is. Schmidt űrhajós barátai azt is elmondták, hogy van egy találmányuk, amellyel meglehetne tisztítani az atmoszférát az atombomba robbantásból származó káros sugárzástól. Különböző műszerek segítségével megmutatták, mit idézne elő egy esetleges katasztrófa. Figyelmeztettek továbbá, hogy az atomkísérletek következtében káosz léphet fel az éghajlatban, sőt még bolygónk mágneses pólusai is kitérhetnek jelenlegi helyzetükből.
 Schmidtnek demonstrálták, hogy ők nincsenek veszélyben. Hajójuk könnyedén képes 60/000 km/óra sebességre és biztosították afelől is, hogy ez korántsem a végsebesség. A szaturnusziak azt is elmondták, hogy energiagondjaikat nem atomenergiával, hanem szabad energia felhasználásával oldják meg.
 Fél évvel később 1960. január 24-én újabb találkozásra került sor. Ekkor Schmidtet egy anyahajóra vitték, amelynek fedélzetén több kisebb UFO is volt. Ekkor vette észre, hogy a szaturnusziak telepatikus úton kommunikálnak egymással. Mutattak neki egy csarnokot, amelyben elfogott orosz és amerikai hadászati rakéták voltak. Filmen ismét bemutatták neki, hogy az atomrobbantások milyen veszélyt és utóhatást rejtenek. Nagyon bántotta őket, hogy Földünknek már annyi mindent kellett elviselnie. Ezután képeket mutattak neki, hogy milyen paradicsomi állapot uralkodhatna bolygónkon környezetszennyezés nélkül, ha minden szerkezet szabad energia felhasználásával működne, akkor rend és béke uralkodna a bolygón.
 1960. február 9-én következő útjuk Egyiptomba vitt. Látogatói itt elmagyarázták neki, hogy a piramis felépítése 54 tonnás kövekből úgy volt lehetséges, hogy a felszínen felfüggesztették a gravitációs erőt. Ezt követően egy háromszög alakú földalatti kamrába vezették a piramis alatt, ahol egy kisebb űrhajó volt és bizonyítékok Krisztus földi létére. Megjósolták, hogy 1998-ban, amikor egy új korszak kezdődik az emberek életében, fel fogják fedezni ezt a titkos piramis kamrát és az emberiség először fog bizonyítékot kapni Krisztus létéről és arról, hogy valójában honnan is származik.

Az űrhajó lerajzolva
Egyiptomból a visszaút a Szovjetunión keresztül vezetett. Az űrbéli barátok mutattak Schmidtnek egy területet, ahol atombaleset történt. Ezen a területen mintha egy hatalmas kéz radírozta volna le az élet minden formáját a felszínről. Az idegenek itt újra elmondták, hogy nem lehet megengedni egy esetleges atomháborút, mert minden élet ugyanígy kipusztulna és az utóhatás még a szomszédos bolygókra is veszélyes lenne.
- Bár igaz - mondták az idegenek - hogy a Kozmikus Törvények nekik is előírják, hogy nem avatkozhatnak be más világok fejlődésébe, de ez egy kivétel lenne, mert egy földi atomháború az egész Naprendszer stabilitását veszélyeztetné. Schmidt beszámolója az 1960-as évekbeli szovjet atombalesetről ma már tény, de erről csak 1979-ben szerezhetett tudomást a közvélemény, amikor a Hofmann és Campe kiadó gondozásában megjelent egy szenzációs könyv:" Tudósítás és elemzés az eddig titkos szovjet atomkatasztrófákról". A könyvet Zhores Medjegyev írta, akit 1973-ban utasítottak ki Oroszországból. Medjegyev azt írta, hogy 1958-ban a délnyugat-szibériai Kyschtym térségében történt egy atomkatasztrófa. Meggondolatlanul földbe fúrt lyukakba tüntettek még el aktív atomhulladékokat, amely a hóolvadás következtében talajba szivárgott, a vizet gőzzé alakította és vulkánkitöréshez hasonlatos gőzrobbanással a felszínre került a sugárzó anyag egy része is, amely katasztrofális hatással volt az élővilágra és a környezetre.

A szibériai atombaleset hivatalos elismerésére orosz részről csak 1988-ban, a glasznosztynak köszönhetően került sor. Az UFO-kutatók szerint viszont a Schmidt által látott, óriási hőtől megolvadt terület azonos az említett atombaleset helyszínével és így 1960-ban Schmidt volt az első amerikai, aki tudomást szerezhetett az orosz balesetről. Már pedig ez csak akkor lehetséges, ha a férfi állítása is igaz a földönkívüli - a Szaturnuszról jött - látogatóiról.

3 megjegyzés:

  1. Érdekes. Főleg, hogy:
    - miért pont a Szaturnusz?
    Az egy gázbolygó. Legalábbis a mi szemszögünkből, de ez nem jelenti azt, hogy más dimenziókban nem lehet ott élet.

    Van esetleg a szaturnusziakkal kapcsolatos további kontakt is, ami ismeretes?
    Elképzelhető az is, hogy a Szaturnusz, csak egy félreértelmezett dolog, vagy egyszerűen nem akarták megmondani az igazságot, ami lehet az is, hogy itt a Földön élnek (föld alatt, vagy másik dimenzióban). Erre adhat magyarázati okot az is, hogy a szabadenergiájukhoz használt ásványt itt bányásszák - elmondásuk szerint.


    - miért pont németül beszéltek Reinholdhoz, s ez az összes kontaktusban így volt?
    Gondolati közvetítéssel a saját anyanyelvén is megérthette volna a közlendőt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nagyon szkeptikus akarnék lenni, akkor azt mondanám az első kérdésre a válasz az, hogy még nem tudták teljesen, hogy a Szaturnuszon lehet-e élet vagy sem. Tehát Schmidt oda tette a képzeletbeli idegenjeit.

      Viszont talán tényleg más dimenzióról van szó, innentől kezdve az nem számít, hogy a mi fizikai síkunkon gázbolygóról van szó.
      George Adamski állítólag szintén járt ott - ez fent van az oldalon is. Többen is kikezdték, hogy asztrális utazásról lehetett szó, nem pedig fizikairól. Más kontakt hirtelen nem jut eszembe.
      De lehet hazudtak neki az idegenek/földi emberek az otthonukat illetően. Az űrhajó nagyon földiesen van berendezve, talán (német?) titkos gép volt és félrevezették Schmidtet? Bár akkor is érthetetlen, hogy ilyen járművet miért nem mutattak be azóta sem?

      Elég kacifántos a dolog, de érdekes.

      Törlés
    2. Sok korábbi űrhajós találkozásnál is furcsáltam, hogy az adott korszak földi technikai jellemzői találhatóak meg a járművekben. Ez akkoriban lehet, hogy nem tűnt fel senkinek, de mai szemmel nagyon kamunak tűnnek az ilyen állítólagos találkozások. Konkrét példát nem tudok írni jelenleg, mert a könyveimhez nem férek hozzá per.pill.
      De azért azt kiemelném, hogy egy 50-es évekbeli járműben nagy karokkal, villogó lámpákkal felszerelt irányítópultton lehetett vezérelni a járművet... :-D

      Törlés