Buck Nelson - Egy furcsa történet Missouriból

Buck Nelson történetét egy brossúra szerű füzetben adta ki még 1956-ban, melynek címe My Trip to Mars, the Moon, and Venus (Utazásom  a Marsra, a Holdra és a Vénuszra).

Ám rövidebb írásai megjelentek a repülő csészealjakkal foglalkozó lapokban is. A "A strange tale from Missouri" valójában élményei kezdetének rövidebb ismertetése, ami a "Flying Saucer Review" 1955-ös hasábjain jelent meg, a dupla hónapos májusi-június számban (vol.1.no.2.). Erről közlök most egy fordítást, ugyanis kezemben tarthatom eme csodás retró példányt!

Több száz furcsa történet jut be a Flying Saucer Review-hez a világ minden tájáról. Az egyik legfurcsább talán ez itt. Akár elhiszik, akár nem, azt hiszem megéri közzétenni. Ha ez igaz, akkor elvezethet az egyik válaszhoz a Repülő Csészealjak származásával kapcsolatban. A szerző egy gazda, aki Missouriban él az Ozark hegység környékén, az USA-ban, több mérföldnyire a legközelebbi várostól. Ezek az első hírek a tapasztalatairól. - Flying Saucer Review

Buck Nelson - Egy furcsa történet Missouriból

Buck Nelson

Éppen a rádiót hallgattam délután négy órakor, július 30.-án, akárcsak az utolsó 30 évben, amikor egy magas hangú zajt hallottam és megvágta a programot. Idegen nyelvű volt. Néhány percig hallgattam, majd levettem a hangerőt és megpróbáltam ráhangolódni, hogy tisztább legyen a program, de a zaj és az ismeretlen nyelv gügyögése összekeveredett és továbbra is kitartott.

Ugyanakkor hallottam a kutyám ugatását és vakarta az ajtót, hogy magára vonzza a figyelmemet. Kimentem, és amit láttam, az megdöbbentett.

Egy hatalmas korong alakú tárgy volt, legalább 50 láb átmérőjű, és mintegy 100 vagy 200 láb magasan lebegett a ház fölött. Aztán elindult és 800-1000 méterre a háztól a fák környékén csökkentett a magasságából, majd leszállt. Ebben biztos vagyok, azért, mert később megvizsgáltam a füvet és kimutatta, hogy földet ért.

Közben elmentem a fényképezőgépemért, de mire visszamentem a korong kinyílt és felment az alacsony felhők közé, és még kettő csatlakozott hozzá. Készítettem három képet, de csak egy mutatta a furcsa repülő szerkezetet a levegőben. Mégis minden alkalommal, amikor képet készítettem, két vagy több diszkoszt láttam a fényképező keresőjében. Mindhárom tárgy úgy tűnt, hogy a felhők körül játszik, felváltva lebegnek, jobbra és balra fordulnak, emelkednek és élesen csökkentették a magasságot.

Elég közelről meg tudtam nézni, hogy hogyan voltak képesek ilyen éles kanyarokra. A hajóknak, amelyek sötét alumínium színűek voltak, volt egy központi magjuk, amely úgy tűnt, hogy forog, így egy részük mindig rámutatott a menetirányra. A lemezek maguk soha nem fordultak el.

A látogatás során a legkülönlegesebb és legfélelmetesebb élmény az volt, amikor megpróbáltam jelezni az egyik tárgynak a zseblámpámmal, mire az közelebb jött. Egy ragyogó fénysugár sokkal melegebb és fényesebb volt, mint a nap, felkapott engem, rázott egy kicsit, majd ledobott a földre.

Lumbágótól és ideggyulladástól szenvedtem és féltem mozogni, majd felkelni, de jött az újabb meglepetés. A szerkezeteket néztem, amíg el nem tűntek, és amikor felkeltem, csodálkoztam, ugyanis a fájdalom eltűnt. Soha többé nem zavart. Azt hiszem, kell lennie összefüggésnek ez és az újságjuk tavaszi számában megjelent eset között, ahol az amerikai és a francia sugárhajtású gép személyzete intenzív hőt tapasztalt a pilótafülkében, amikor egy csészealj közeledett feléjük.

A képeket, amiket készítettem elküldtem az Egyesült Államok Légierejének, de ők három hónappal később visszaküldték azokat bármiféle kommentár nélkül. Úgy tűnik, hogy a Légierő nem hisz a csészealjakban, vagy legalábbis megpróbálja a közvéleménynek azt mondani, hogy nem léteznek.

Nyoma sem volt a Csészealjaknak egészen ezen év február elsejéig, amikor délben mind a három visszatért. Egyikük lassan körözött a ház fölött és valaki szólt hozzám egyszerűen angolul, valamilyen rendszeren, bemondón át. Azt kérték, hogy tartsam a karom a magasba, ha bármely kérdésre "Igen" a válaszom, és ha bármilyen kérdést kívánnék feltenni a koncentrálásról és a tiszta gondolkozásról, akkor azt megtehetem.

Az első kérdés az volt: "Te barátságos vagy?". "Igen.", válaszoltam és felemeltem a kezem.

"Leszállhatunk a földeden anélkül, hogy zaklatnál minket? Szükséges lenne most landolnunk."

Azt mondtam nekik, hogy ezt bármikor megtehetik, ugyanis az én farmom erősen fűrészezett (megjegyzés: itt arra gondol, hogy sok fát kivágott, így elférnek) és a legközelebbi várostól is 25 mérföldnyire fekszik, valamint messze van a legközelebbi szomszédtól is.

Ekkor én kérdeztem: "Leszállnátok, és láthatnálak titeket, és beszélhetnénk?"

"Igen, majd egyszer!"

"Veletek mehetek a ti otthonotokba, egy másik bolygóra?"

Ismét jött a válasz: "Igen, néha!" és hozzátette: "Sokan vannak még a Vénuszon."

"A Mars és a Vénusz lakott?" - kérdeztem.

"A Hold nem lakott, de sok bolygón vannak kolóniák, ahol emberek élnek kihasználva a lehetőségeit. Ők a föld alatt és a buborék házakban élnek."

Ahogy a hajó repült a ház körül és megdőlt, az elég volt nekem, hogy belássak az átlátszó kupoláján a kabinba. Egy embert láttam a kontroll panelnál, amin villódzó fények voltak, míg másik két alak felállt egy kör alakú részhez. Normál magasságúak voltak, de "nagy"csontozatúak és erős testalkatúak, izmosak.

Egy másik furcsa dolog is történt a látogatás során. Én már ástam egy lyukat kora tavasszal ott, ahol az űrhajó leszállt az előző alkalommal, és felhalmoztam egy csomó puha sárga lappal-szerű sziklát, - nevezzük palakőnek - a lyuk közelében. Ezeket az űrhajó betöltötte és elvitte.

Soha nem láttam, miközben ezt csinálják, de én nem hiszem, hogy bárkinek is szüksége lett volna rájuk, hogy elvegye őket. Van belőlük sok errefelé és amennyire én látom, senki nem törődik velük ezen a földön. Mindegy, már úgyis elvették. Elemeztem és vizsgáltam a sziklát, hogy mit is tartalmazhat.

Március 5.-én személyesen meglátogattak engem a házamban. Amikor megérkeztek hozzám, akkor nem viseltek semmit, de a karjukon cipelték a ruhájukat. Miután kezet ráztunk felöltöztek egy lilás-kék egyrészes overallba, ami alacsony nyakú és rövid ujjú volt.

E között, és a következő március 22.-i látogatás között hívtam két U.F.O. kutatót Chicagóból és három napot töltöttek velem. Ez idő alatt felállítottak három fáklyát háromszög alakzatban és egy fénysugarat, amellyel azt remélték, hogy majd vonzani foglya a csészealjak figyelmét. Megpróbálkoztunk vele két egymást követő estén is, de sikertelenül, bár hallottunk halk zajokat, amik akár űrhajók is lehettek.

A nyomozók mondták nekem, hogy a Csészealj legénysége miért meztelenül érkezett: hogy megmutassák barátságukat és bebizonyítják nekem, hogy igazi emberekkel beszélek.

A március 22.-i rövid éjszakai látogatásuk során azt mondták, hogy ők megpróbálták megközelíteni a fáklyákat és a fénysugarat, de akkor aggódtak a jet (repülők) miatt.

Remélem, hogy hamarosan újra láthatom őket és utazhatom velük, hogy lássam a Vénuszt és a Holdat. Remélem, hogy képes vagyok velük menni és visszatérni a bizonyítékokkal, a biztonságosan elkészült filmekkel, amiket magammal viszek.

Megjegyzés: a cikk végén szerepel Buck Nelson által készített fotó is (ez itt, az 1954-es: - link-) a következő képaláírással: "Buck Nelson fotográfiája, másolata, nem különösebben kielégítő, és aligha győzi meg a szkeptikusokat. Ezt támogatjuk, azonban egy érdekes jelentést nyomtatott a dél-afrikai "Natal Daily News" március 1.-i száma. Lásd az első történet a túloldalon." (A következő oldalon ufó hírek vannak, ahol egy csészealj szkeptikus végül hasonló objektumot látott és írt le, mint Buck.)