Vlado Kapetanovic avagy Vitko Novi életrajza

Vitko Novi 1918(?)-2005

Jugoszláviában, a Montenegrói Köztársaságban, egészen pontosan Prekobrje faluban látta meg a világot a huszadik század hajnalán Vlado Kapetanovic Bulátovich. Születésének dátuma nem pontos, annyit árult el, hogy 1918. április 13.-án keresztelkedett meg. Gyermekkora igencsak nehéz volt, már akkoriban dolgozott, hogy édesanyját segítse kis farmjukon. Húga, Yevrósima a házimunkában segédkezett és minden nap a túlélésért küzdöttek. Apjuk nem élt velük, nincs róla különösebb információ, csak hogy évekkel később újra velük volt.

1943-ban a család megélte a második világháború borzalmait. A húga egy építőmérnökkel, Peter Popovichel folytatott viszonyt, aki a kommunista párthoz tartozott. Petert állandóan nacionalista kémek követték, amit Vlado tudott is és állandóan figyelmeztette húgát, hogy az élete veszélynek van kitéve. Azonban ahogy mondani szokták: " A szerelem süket és vak néha." Egy reggel, 10:30-kor a húg felkereste szeretőjét a rejtekhelyén, ahová az élelmiszert és a tiszta ruhát vitte neki. Néhány perc múlva katonák vették körül őket és megparancsoltál Peternek, hogy adja meg magát különben megfogják ölni. Nem engedelmeskedtek és élve elégették őket lángszóróval...Amikor ez kiderült Vlado rögtön a helyszínre rohant és már csak a füstölgő testüket pillanthatta meg. Ezt a szörnyű élményt ismerteti később Vlado könyvében, az "Üzenet az emberiség"-ben, ami 1965-ben jelent meg.

Visszatérve gyermekkorára gyűlölte a szegénységet és a társadalmi igazságtalanságot. A középiskola elvégzése után ismét találkozott ezekkel a problémákkal, ugyanis nem voltak meg a szükséges pénzügyi forrásai az egyetemre. Végül úgy határozott, hogy egy katonai iskolában fog elvégezni pár műszaki képzést, hogy új perspektívák nyíljanak meg előtte és hasznos tagja legyen a társadalomnak. Miután kiválóan elvégezte az iskolát és kadét lett, szomorú hír sújtotta le: imádott édesanyja elhunyt.

Nagy fájdalom lett úrrá rajta, mert messze volt tőle és tudta, hogy soha többé nem láthatja viszont. Bízott benne, hogy egy napon újra találkoznak egy olyan helyen, ahol nincs semmi szenvedés.

Az évek alatt katonatársaival rengeteg szörnyű halált látott még a háborúban. Bombák és aknák robbantak, majd egy bányában egy figyelmetlenség miatt Vlado megsebesült a jobb lágyékánál, azonnal kórházba szállították. 

Egy másik napon egy csoport katona próbált mozgatni a tüzérségi ágyút egy másik helyre. Az ágyút nem bírták el, így Vlado a segítségükre sietett, de a fegyvert elejtették, és a fejére esett az ágyú csöve. A csigolyái súlyosan megsérültek és átmeneti bénulást okoztak a számára. Azon nyomban a tábori kórházba vitték és rendszeres gyógyszeres kezelést kapott, de már nem maradt ugyanaz. Mindig panaszkodott a sok fájdalomra.

A háború után Vlado Olaszországba ment, immáron egy gyönyörű nő társaságában, Mileva Perkovichal, aki később a felesége lett. A nővel a Vöröskeresztnél ismerkedett meg a háború idején. 1948. február 24. estéjén a Callao kikötőben értek partot és különböző munkákat végeztek az idők folyamán, Vlado egy vízerőműnél is dolgozott mérnökként. Végül 1962-ben Peruba költöztek az Ancash hegyvonulatai és csodálatos tája közelébe. Hamarosan megkapta a perui állampolgárságot. Ezután kezdte publikálni különböző könyveit, amik egy részében arról ír, hogy földönkívüliekkel találkozott. A publikációkhoz a Vitko Novi írói álnevet használta. Wendelle C. Stevens alezredessel is írt egy könyvet, aki érdeklődött az UFO-jelenség iránt, de egy idő után Vlado eltűnt a köztudatból. Ám még 1999-ben is írt egy könyvet, valamint idős korára is meghívták Limába előadást tartani tapasztalatairól. 2005-ben hunyt el.