Orfeo Angelucci - A csészealjak titka 4. rész (befejezés)

XI. EGY  VÍZIÓM  TÁMAD

Kötetek százai sem tudnák mindazt szavakba foglalni, ami az életemben történt és amilyen lelkiállapotokon keresztül mentem az utóbbi két évben. Az elragadtatottságot, azt a szent extázist és örömrapszódiát, amit az anyag és a meghaló tudat bilincseinek áttörése révén éreztem, más valaki még csak nem is sejtheti. Mindenesetre a fájdalomnak és nyomorúságnak ebben a szomorú világában, amelyben mi élünk, minden felfelé tett lépést megfelelő mennyiségű lelki kínnal kell megfizetni. Ezért – megmondom egész nyíltan – az emberek nagy többsége egyenesen megfulladna, ha el kellene viselnie azokat a keserű szenvedéseket és próbákat, melyek nekem jutottak osztályrészül ebben az életben, és az előzőkben, mielőtt még feltárult számomra az igazi valóság végtelen méltósága.

Ma már betekinthetek a fény magasabb oktávjaiba és afelől érthetem meg szenvedéseim valótlanságát. Mindaz, amit azokban az említett szenvedési időszakokban elviseltem, a szenvedésnek csak egy illúziója volt, melyet földi értelmemnek a beszűkített látómezője okozott számomra. Most már teljesen világos számomra, hogy fizikai fájdalmak, lelki félelem, anyagi nehézségek, vereségek, betegség, ellenségeskedés és szerencsétlenség csak a földi tudaton (értelmen) belül léteznek. Az én szenvedéseim a megtévesztő 3-dimenziós fizikai szinten és az idődimenzióban tűnnek reálisnak. De az örök énemről szóló igazság fényében az állítólagos szenvedés nem létezik.

Sok ember számára az, amit az imént mondtam, abszurdnak és paradoxnak tűnhet. Ezernyi más ember azonban meg fogja érteni, hogy miről beszélek; mert ők maguk is megélték ezt az evolúciós folyamatot, talán egy kicsit másképpen. Ha valaki a hamis anyagi szemléletekből felemelkedik a szellem igazságára, az anyagiságnak egy teljesen új látásmódjára és megértésére jut. Az elkövetkezendő években egyre több ember fog eljutni erre az igaz megértésre különböző mértékben; mert ellenkező anyagi értékek tekintélyes mértékben fognak szaporodni minden területen. Mi a „Nyomorúság napjai”-nak elején járunk!

Ma itt ismét esett az eső. A Los Angeles folyó medre teli van vízzel. Késő délután kitisztult az ég. Amint este lett. Elsétáltam a folyóhoz, megálltam a hídon, és elnéztem a betonkorlát széle fölött. Lenéztem arra a helyre, ahol Neptun lábainál ültem. Egy erős érzés fogott el, és megrendített lényemnek a legeslegmélyéig. „Ó, Neptun”, gondoltam, „érzed te is ennek a Földnek a szörnyű tragédiáját, amikor rálépsz erre a talajra?”

Mint egy álomban, hallottam akkor, hogy egy szelíd hang ezt mondja: „Nézd a Föld naprendszerét és azt a sok többi naprendszert az Univerzumban! Hát e naprendszerek bolygótestei nem igazi ősformái az un.”repülő csészealjak”-nak? Mint a bolygók, a korongok is kerekek, az éterben függnek, valamint éterhullámok és mágneses fény hajtják őket rendszerről rendszerre történő utazásukon.

A Kozmosz tengernyi világának sok élőlénye fedezte fel ezt a világegyetemben érvényesülő alapelvet, amely által képesek utazásokat végrehajtani a különböző naprendszerekbe. Az ő gondolataik és tetteik a Kozmosz törvényeivel tökéletes összhangban állnak. Ők tiszteletben tartják minden világnak és minden egyénnek a jogait mindenhol. Leginkább azonban az ősi örök Szellemet tisztelik, és Vele tökéletes összhangban cselekednek, hisz Benne élnek, tevékenykednek és léteznek.

Beszélj mindenkihez, akit csak látsz, Orfeo! Beszéld el nekik az anyagi világegyetem még fel nem fedezett csodáit, és a végtelenül nagyobb ottani csodákat. Te annak a harmonikus szeretetnek az igazságával fogsz beszélni, amelyik az egyetlen valódi hatalom. Valójában csak fény, örök fény van az egész világmindenségben; ez tehát a materialista értelemnek az ellenkezője. A szellemi univerzumon belül csak a bolygók mögötti helyek képezik a sötétség illúzióját, mert ott sötétítenek el a bolygótestek egy egészen kis mennyiségű fényt. A valóságban azonban a sötétség csak egy érzékcsalódás, amelyik a fej anyagi értelmének helytelen gondolkozása által keletkezik.

Mindenki, aki a sötétség hamis felfogásából eljut a fényre, már sose fog újra ennek az érzékcsalódásnak a rabjává válni. Szerte az Univerzumban mindenütt várnak élőlények sóvárogva arra, hogy segítsenek a földi embertestvéreknek; de minden egyes földi embernek magának kell meghoznia a választást; mert minden halandó lénynek meg van a szabad akarata. Te, Orfeo, végigvándoroltál a halálárnyékok völgyén és eljutottál az örök fényre. Segíts most másoknak, hogy ugyanezt megtegyék!”

Akkor egy darabig csend volt, kimondhatatlan gondolatok és érzések áramlottak át lelkemen. Végül a hang folytatta: „Íme, ma este 2000 év lesz visszapergetve szemeid előtt.”

Miközben hallgattam a hihetetlenül szép hangra, szemeim egy közeli dombon lévő, repülőgépek számára szolgáló forgó világítófényen nyugodtak. Amíg figyeltem azt, a világítófény zöldje és pirosa gyengéd ámbra-színre oldódott fel, majd ez az ámbraláng egy világító karddá változott. Majd a kard lassan egy keresztté változott, és azon a Megfeszített teste függött.

Míg én úgy néztem rá, mintha meg lennék igézve, Ő felébredt, és a keresztről lenézett rám. Tekintetéből sugárzó mosoly tört elő, és a legcsekélyebb fáradság nélkül leszállt a keresztről, és sugárzó szépségében elindult felém. Újra a keresztre pillantottam, de az már csak egy árnyék volt, amelyik feloldódott a semmiben.

Mialatt Ő jött felém, azt hallottam, hogy egy óriási kórus öröménekeket énekelt és szívem túlcsordult a boldogságtól. Ismét odanéztem, ekkor épp a híd fala mögött állt. Világosabbnak láttam őt, mint a nappali fény. Mint amikor valaki ránéz a napra, és annak csak a fényét látja.

Hangja szelíden kérdezte: „Hogy hívnak téged?”  „Máté”, feleltem. De alig mondtam ezt ki, gondolatban rögtön kijavítottam magamat, hisz a Máté az én középső nevem volt. De Ő azt mondta: „Te magad választottad ezt a nevet, amikor kisgyermek voltál. Nem akartál semmilyen más nevet, csak ezt. Emlékszel még?”

Igenlően bólintottam, mert valóban visszaemlékeztem erre. Majd hallottam, hogy azt mondja: „De Máté egy vámszedő volt. És te nem olyan voltál 1952. május 23 előtt, mint egy vámszedő?” Szégyellettel meghajtottam a fejemet előtte, mert felismertem, hogy valóban olyan voltam, mint egy vámszedő, talán még rosszabb. Aztán egy végtelenül szeretetteljes hanggal szólt: „Ne szégyenkezz, Orfeo! Nem tudod már, hogy mindig többre tartottam a vámszedőket és bűnösöket az önbíráskodó képmutatóktól?”

Akkor fátylak hullottak le szemeimről és visszaemlékeztem egyes eseményekre egy olyan életből, melyet az időben messze visszatekintve sok élettel ezelőtt éltem. Eltakartam az arcomat a tekintete elől, és a szégyen és bánat könnyei homályosították el szemeimet.

„Ne sírj, Orfeo”, mondta elnézően. „Ez most már mind elmúlt. Mondd meg az emberiségnek, hogy én élek, és ma is még ugyanúgy szeretem őt, mint kétezer évvel ezelőtt, amikor Galilea partjai mentén jártam. Nem sokára újra meg fogok jelenni a Földön nyilvánosan láthatóan. De mondd meg az embereknek, hogy annak, aki fel akar engem akkor ismerni, előzőleg a szívében kell megtalálnia!”

Tartott egy szünetet, és az én szemeim nem tudták tovább elviselni tekintetének sugárzó szépségét.

És akkor azt mondta: „Emlékezzél arra, Orfeo, hogy milyen módon lett nem sokkal ezelőtt kinyilatkoztatva számodra, hogy most élnek más világok élőlényei is a Földön! Mindegyik a másik képmása. Mindannyian saját akaratból léptek be a nyomorúság völgyébe, a Földre, azért, hogy segítsenek az emberiségnek. Ők kölcsönösen kiegészítik egymást, ha az egyik túl kevésre képes, vagy ha a másik túllép bizonyos határokat. Nemigen fogja felismerni őket egyetlen egy ember se a Földön, azok kivételével, akiknek ők maguk fedik fel kilétüket. És aki nyilvánosan kinyilvánítja, hogy ő egy másik világ élőlénye, az nem az. Csak a gyümölcseikről ismerhetitek fel őket. Ez az „Új Kor” titkainak kezdete.

Akkor lassan elhalványult előttem a fénylő jelenség, amíg csak már nem volt jelen. Csak egy szelíden csillogó zöld fény maradt még vissza a légkörben. Hosszú ideig álltam aztán ott a csendben, és a teremtés szíve végtelen békével vett körül.

Végül megfordultam és haza akartam menni.

Akkor megszólított egy jól ismert hang: „Orfeo, mire gondolsz?” Megfordultam, és láttam, hogy Neptun állt a folyó partján, egészen közel ahhoz a helyhez, ahol 18 hónappal azelőtt ültünk.

Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, és aztán azt válaszoltam: „Te csak tudod, Neptun, hogy mit gondolok! Vagy most elvesztem számodra?” „Nem, Orfeo, te sosem leszel elveszve számomra”, válaszolta, „de vannak meghitt pillanatok, amelyekben senkinek sem szabad áthatolnia a másik gondolatvilágán. Vagy talán azt kellene mondanom, hogy aki ezt akarná tenni, nem tudná, és aki tudná,az semmilyen körülmények között nem tenné meg.”

„Értem, Neptun”, mondtam, „lehetősége mindenkinek megvan arra, hogy a legmélyebb mélységű élménye legyen. Azok megvalósításának pillanataiban azonban az ember magában válik egy világegyetemmé, és akkor védve van a kozmikus törvények által. Te is, mint mi, akkor mindannyian gyermekek vagyunk az ATYA végtelen jelenségvilágaiban.”

Mikor beszédem végéhez értem, elcsodálkoztam saját szavaimon. Lehetetlennek tűnt számomra, hogy ilyesmiket tudtam mondani Neptunnak. És mégis elmondtam ezeket, és ő mosolyogva nézett rám, mintha az én gondolataim az övéi is lettek volna.

De akkor eltűnt tekintetem elől. És hirtelen egyedül és nagyon kicsinek és jelentéktelennek éreztem magamat. Végigszaladtam a hídon a gyalogútig, amelyik odavezetett ahhoz a helyhez, ahol Neptun állt. Ő azonban már sehol sem volt látható, viszont a híd boltíve alatt megint láttam egy repülő korong lágyan izzó körvonalait.

A „csészealj” ajtaja nyitva állt. Amíg még gondolkoztam azon, hogy belemenjek-e vagy nem, a bejáratban megjelent egy nő. Lyra volt az. Még sokkal szebb volt, mint amilyennek én az emlékezetemben tartottam. Mosolyogva jött ki a járműből, és olyan volt, mintha a fűcsomók titokzatosan remegtek volna, és egy különös, alig hallható zenével megtelt szél fújt volna. Úgy tűnt, hogy az egész természet megmozdult, mintha egy kéz megsimogatta volna.

Ő lassan közeledett felém, és csillogó fehér öltözete úgy szikrázott, mintha védekezésben lenne a Föld sűrű, esztelen légkörével szemben. Az emberben lévő Krisztus-erők iránti egész végtelen szeretet, ami kitöltött engem abban a pillanatban, boldogító tetőpontját az ő jelenlétének csodájában lelte meg, abban, melynek szeretete, együttérzése és megértése mindent átfogó volt, és melynek sugárzó szemei áldást osztottak.

Amikor közelebb került hozzám, láttam, hogy a ruhája úgy csillogott, minta nyugtalan holdfény. Ugyanígy csillogott Neptun sötét egyenruhája is a mi sűrű atmoszféránkban.

A kezében egy poharat tartott, odanyújtotta nekem, és megszólalt: „Igyál ebből a pohárból, Orfeo, és vissza fog térni normál tudatod. Akkor újra azonos leszel földi testvéreiddel, és fogod tudni mutatni nekik az utat.” Csak vonakodva vettem el a kristálypoharat, de nem mertem inni belőle, mert attól féltem, hogy akkor Neptun és az ő egész világa mindenkorra visszavonulnának tőlem.

Ő ismét mosolygott, és egy enyhe, aranyos fény vette körül, épp úgy, mint legutoljára az ő világukban. „Minden, amit a te és a mi világunkban tettünk veled, megfelelően át lett gondolva”, mondta. „Ezért minden, amit megéltél a felsőbb világokban, hasonló formában helyettesítve lett az alacsony világban. Ne légy tehát se vidám, se szomorú mind amiatt, amiben eddig részed lehetett! Gondold meg, hogy a szeretet megértést, és a megértés szeretetet jelent mindenütt az Univerzumban. A szeretet tehát időtálló, örök minden világban. Szeretet alatt csak önzetlen szeretetet értek, és nem a test vágyát, melyet itt a Földön olyan gyakran neveznek hibásan szeretetnek. A szeretet végtelen szabadság. Igyál a pohárból, és legyen újra béke lelkedben!”

Lassan megemeltem a poharat az ajkaimhoz, és ittam. Aztán leejtettem a földre, de nem hallottam semmilyen hangot. Úgy tűnt, hogy az ital kitisztította a fejemet. Azt az érzést adta nekem, hogy újra egy normális, erős ember vagyok. Lyra nem tűnt el, mint ahogy tartottam tőle. Inkább még reálisabbnak tűnt, mint korábban.

„Most mennünk kell, Orfeo”, mondta szelíden.

Szavai nagyon szomorúvá tettek, mert féltem az ő elválásukra gondolni. De csak egy pillanatig, aztán ugyanis már tudtam, hogy valóban senki közülük nem fog többet valaha is elhagyni engem. Lassan mondtam: „Megértem, hogy mit akartál az itallal, Lyra. Mert most azt érzem, hogy újra itthon vagyok a Földön, úgy, mint máskor. Sohasem foglak elfelejteni téged, Lyra; mert én egy rész vagyok belőled, Neptunból és Orionból, és az egész világotokból, mint ahogy ti is nekem egy részem vagytok. Most tudom, hogy nincs más halál a világban, mint az, amit az emberek a Földön életnek neveznek. Éppúgy tudom azt is, hogy nincs olyan gonosz tett a világban, amit ne lehetne jóvá tenni. Lyra, te mindig velem leszel.”

Ezeknél a szavaknál meghajtottam a fejemet, és amikor újra felemeltem, már nem volt ott, mintha egyszerűen megszűnt volna a semmibe. Csak egy csodálatos illat maradt utána, ami megtöltötte a levegőt. Olyan volt, mintha mindenütt láthatatlan virágágyások lennének.

Amikor a híd boltíve alatt a „csészealj” körvonalai után nézelődtem, az már nem volt ott. Egy ideig ott álltam az enyhe, visszaverődő esti fényben békében önmagammal és minden dologgal. Ha el is mentek, már nem éreztem magam egyedül; mert valójában – és ezt tudtam – már soha többet nem lehettem egyedül ebben az életben és egy következőben sem.

Megfordultam, és hazamentem.

Amint kinyitottam a lakásajtót, annak a meleg békének egy hatalmas hullámát éreztem, amely otthon várt rám. A fiúk olvastak a folyóirataikból, Mabel pedig egy hintaszékben ült és gombokat varrt az ingeim egyikére. Amikor beléptem, felnézett és mosolygott. Hónapok óta először láttam őt annak a csodálatos asszonynak, aki ő valójában. Egy állólámpa fénye esett a hajára és egyszerű ruhájában úgy nézett ki, mint Botticelli egyik madonnája. Tükröződött benne a nemes asszonyiságnak (nőiességnek) az egész titka és csodálatossága. Ő Lyrának, a lehető legmagasabb női evolúciónak a tükröződése volt.

„Hiányoztál nekünk, Orfi”, mondta Mabel. „Hol voltál?” „Ó, csak lenn a folyónál, Mae”, válaszoltam, és gyengédebben pusziltam meg, mint már hosszú ideje tettem.

Egy mosollyal jutalmazott meg és így szólt: „Jó, hogy újra itt vagy!” Szavai megsokszorozták bennem a béke és nyugodt közérzet érzését; mert újra otthon voltam. Igen, Lyra és Neptun visszaadtak újra a családomnak.

Odamentem a rádióhoz és bekapcsoltam, hogy meghallgassam a híreket. Serény, fontoskodó hangok jelentették lelkesedve a legutóbbi H-bomba robbantás által okozott félelmetes pusztítás utolsó rémségeit. Ezután tudósítások következtek egy förtelmes ideggáz feltalálásáról, amelyből egy fél liter elegendő egy egész város lakosságának a kiirtásához. Földrengések, csatazaj Indokínából és más veszélyhelyekről, nyugtalanság, félelem, gyilkosságok, öngyilkosságok, iszonyat. Azután tudósítások következtek azokról a titkos, rossz erőkről, amelyek alattomosan hatnak közöttünk és szövik a csalások és akadályok gonosz szálait – az ember az ember ellen a keserű végig! Ó, jó Isten, mennyi ideig még? – gondoltam. Meddig tart még, míg a könyörületre méltó Föld megél egy fordulatot és megrázza a csillagokat.

Amikor kikapcsoltam a rádiót, minden korábbinál jobban felismertem, hogy mennyi munkát kell még elvégezni.

Valójában az ellenségeskedésnek és a nagy materializmusnak ez a korszaka már a múlté és az Új Kor már megkezdődött. Sok szellemileg felébredt személy felismeri ma már a dolgok igazi állását. Az összes ilyen férfinek és nőnek, becsületes szívűnek és őszinte akaratúnak szenteltem az életemet. Mindazoknak, akik az elmúlt időkben harcoltak a Földön az ember jogaiért és sorsának javulásáért szemben a félelmetes és keserű igazságtalanságokkal.

Az óra eljött! Az arany hajnalpír nagy ígérete felderül. Kinyilatkoztatásainak fénye rövidesen meg fog mutatkozni a vallásban, az orvoslásban, a tudományos kutatásban, valamint az emberi törekvések minden területén. A kor végére vonatkozó nagy jövendölés beteljesedése közel előttünk áll. És űrbeli látogatók az előhírnökei a földi hajnalderengésnek.

Hibákat el fognak követni, de ki fogjuk igazítani azokat. Háború, nyomorúság és áradás el fog jönni, de ezek hamar elmúlnak majd. Mert az örök szövetség szivárványa van most fenn az égen. A Nagy Szellemi Testvériség csillogó seregei az Univerzumban várnak arra, hogy maguk közé fogadjanak minket, és megmutassák nekünk, hogy milyenek ők valójában. Képzelőerőnk és álomfantáziánk legmagasabb szárnyalásai sem mérhetők össze azzal a valóságos, csodálatos világgal, amelyik előttünk áll az „idő”-ben. Az Univerzum olyan, mint te, és te hasonlítasz az Univerzumra. Az igazi szellemi valóságban az Isten Kozmoszban lévő lakásaiban élő számtalan élőlény lényegét tekintve mind olyan, mint te és én most és valaha és mindenkor.

Majd csak ha felébredünk sötét halál-álmainkból, akkor fognak elhalmozni bennünket élettel és szépséggel. Te a választás előtt állsz! Középút ma már nincs. Elértük az elágazást. És minden földi ember és a környező megjelenési szintek minden élőlénye csak az egyik vagy a másik utat járhatja.

Nos, válassz magadnak!

XII. MIRŐL  ISMERHETŐ  FEL  EGY  „CSÉSZEALJ”?

Egy „repülő csészealj” jelenlétét néhány módon mutathatja meg. Némely kevés személy, akiknek az idegi érzékenysége hasonlít az enyémre, egy „csészealj” közelségét fizikai tünetekről tudja felismerni, mint ahogyan azt leírtam korábban ebben a könyvben.

Csak nem réggel ezelőtt volt Vernon Tyler úrnak, a Santa Monica-i Municipal repülőtér igazgatójának egy ilyen élménye. Elmesélte, hogy 1954. március 24-én csütörtökön este már korán lefeküdt aludni. 22 óra körül egyértelműen aludt, amikor egy figyelemreméltó bizsergést érzett végigfutni a tarkóján, a karjain és a gerincvelőjében. Azt mondta, olyan volt ez számára, mintha a tarkóján felállt volna a haja. Ez egy elektromos jelenségre emlékeztette őt. Azonnal felébredt, és egy különös kényszerérzés töltötte el, mintha valakivel vagy valamivel kapcsolatban állt volna. Kiugrott az ágyból, odaszaladt az ablakhoz és kinézett, de nem látott semmit.

Egy darabig nyugtalanul járkált fel-alá a szobában. Egyre csak az a biztos érzése volt, hogy valaki akar tőle valamit. Végül újra lefeküdt az ágyba és aztán végleg elaludt.

Másnap reggel felhívta őt egy barátja, Fred Carlyle és meg akarta tudni, hogy mi lehetett előző este 22 óra körül Tyler háza fölött. Tyler csodálkozva kérdezte, hogy miért? Carlyle elmondta, hogy ő és a családja megfigyelték, amint 4 különös tárgy vagy fény épp Tyler háza fölött leírhatatlan módon manőverezett, anélkül, hogy a legkisebb zajt keltették volna.

Ugyanazon a napon hasonló közléseket küldött a „Santa Monica Outlook” c. újságnak Genevieve Downer asszony és a férje, Lilian Colbary és lánya Marilyn, valamint Swalge úr és asszony. Később kiderült, hogy a szomszédságból még sok más ember is látta a jelenséget. Csak ők nem hívták fel az újságot.

De az ezen a lakóterületen lakó összes személy közül Tyler volt az egyetlen, akiről ismertté vált, hogy megérezte a szokatlan tüneteket. Ő amikor később olvasta azt a cikket, melyet a „csészealjakkal” történt kapcsolataimnál észlelt fizikai tüneteimről írtam, megerősítette, hogy neki ugyanazok az érzései voltak.

Tehát az egy „csészealj” elektromágneses tulajdonságaira adott fizikai reakciók valami szokatlant jelentenek. Aki ilyeneket megélt, biztos lehet, hogy szervezete alkalmas érzéken felüli észlelésekre. Mivel egy kristálykorong olyan kicsi lehet, hogy csak 5 cm átmérő mellett képes áthatolni az anyag sűrűségén, minden további nélkül lehetséges, hogy ilyenek tartózkodnak valahol egy teremben vagy egy kis helyiségben és eközben a szem számára láthatatlanok, vagy épp láthatóak. A sötétségben néha gyengén izzó, lebegő sikló fényekként jelennek meg, melyek láthatóvá válnak, majd hirtelen újra eltűnnek.

Sokan láttak már egy repülő „csészealjat”, de nem ismerték fel annak. Ezért akarjuk most itt felsorolni a legszokásosabb megnyilvánulási formáikat, hogy az olvasó jobban fel tudjon ismerni egy un. ufót, ha lát egyet.

1. Az ide-oda bolyongó csillag

 A korongok egyik legáltalánosabb és legkevésbé jelentett megjelenési formája az, amikor azok csak úgy bolyonganak az éjszakai égen. Gyakran helytelenül járműfényeknek vagy csillagoknak vélik őket. De ha nem lehet hallani repülőgépmotor zajt, és a csillag mozogni látszik, akkor az nagyon is lehet egy korong.

2. A meteor

Ha látunk egy ’meteort’, amelynek nincs csóvája, vagy amelyik sajátosan váltogatja a színét, figyeljük meg alaposan! Ugyanide tartozik minden olyan ’meteor’ is, amelyik úgy látszik, hogy mozdulatlanul lebeg, vagy amelyik hirtelen megváltoztatja a pályáját és felfelé száll, vagy hurkot ír le. Az ilyenek is valószínűleg „csészealjak”.

Ugyanígy minden nagy, kerek tűzlabda, amelyik kifejezetten vízszintesen repül és aztán egy sugárzó szikraözönben tör ki, hanggal vagy anélkül, biztosan a „csészealj”-jelenségek egyik fajtája. Ehhez hasonló egy óriási ’meteor’, amelyik egy vakító villámmal felrobbanni látszik és egy egész vidéket bevilágít, de hang nélkül. Ezek mind un. ufó-megnyilvánulások.

3. Az ezüstös korong

Ezt a jelenséget nem lehet félreértelmezni. Az első látásra olyannak néz ki, mint egy repülőgép. De valami arra késztet minket, hogy másodszor is nézzünk oda. Akkor látjuk, hogy lehetetlen, hogy az egy repülőgép legyen; mert kerek, mint egy korong vagy épp gömb. Vagy lehet ovális alakú is, vagy látszhat félgömbnek. Nézhet úgy ki, mintha lüktetne, vagy ha a pulzálást nem lehet pontosan látni, akkor mégiscsak az az ember biztos benyomása, hogy úgy van. Ilyenkor az effektust inkább az idegekkel fogjuk fel, mint a szemeinkkel.

Gyakran úgy vélik, hogy ebben az ezüstös, fémesen csillogó korongban látnak egy sötét középső részt. De úgy is látszhat, mintha a korong billegne a levegőben, vagy ide-oda hintázna, mint egy tengeribeteg. A sötét középrész eltávolodhat a középponttól. Néha végigvándorol az egész felület mentén az olyan különösen imbolygó korong ritmusában.

Mi ez a sötét rész az ezüstkorongon? Ez az ellenőrző sugarak gyújtópontja, azé a sugáré, amelyik összeköti a korongjárművet egy másikkal, amelyik vezérli őt. Ez a földönkívüli, radarhoz hasonló sugár olyan szilárdan megfogja a korongot, hogy annak minden mozgását ő irányítja a szándékolt irányba. Ez az a sugár is, amelyik előidézi a majdnem hihetetlen, derékszögű irányváltoztatásokat. A korong olyan, mint egy Yo-Yo-játék, amelyet egy sugárzsinór tart és mozgat.

4. Korong a korongban

Ezt a típust is gyakran látják. Az a különös rotációs effektus, mintha az egyik korong forogna egy másikban, különböző célokat szolgál. Mint ahogy az sok más megnyilvánulási módnál van, a földönkívüliek ezt is felhasználják arra, hogy valamilyen benyomást tegyenek egy bizonyos egyénre vagy egy csoportra.

Ha egy ilyen ufó-t látunk, mindegy milyen egyéb részletekkel, bizonyosak lehetünk abban, hogy erre az észlelésre valamilyen különleges okból „kiválasztattunk”.

A többszörös rotációs effektust ennél az ufó-típusnál egy korongnak egy másikban történő tényleges forgatásával érik el. Ezek a sajátos vizuális jelenségek mágneses erőnek energiává történő átalakulásának következményei, amelyet a korong gyújtópontjában gyűjtenek össze. Ezt az energiát át kell alakítani és el kell osztani. Ezután azt a „csészealj” külső korongjain újból kisugározzák. Ha a korongot irányítók egy egyén vagy közösség legjobbját akarva színjátékot akarnak adni, ezt az energiát kell csak „kilőniük”; a statikus elektromosság kisülése ilyenkor aztán lángokban, kilövellő csíkokban, tűzlabdákban és hasonló jelenségekben mutatkozik meg. Ezt az erőt a repülő objektum mögé is tudják irányítani, amivel azt a benyomást keltik, mintha a korongnak sugárhajtása lenne.

A mágneses meghajtó erőt egy évvel ezelőtt még kigúnyolták, és még most sem mentes a gúnytól, annak ellenére, hogy laboratóriumainkban modell-korongrepülőgépeket építettek, amelyek korlátozott mértékben reagálnak erre az erőre. A valóságban ez a terület az egyik legaktuálisabb problémává lett, és folytatnak titkos kutatásokat ebbe az irányba az USA-ban, Kanadában és egyes más országokban. Az utóbbiak egyikében már olyan eredményeket is elértek, amelyek nagyobbak, mint ami jó nekünk.

Egyebekben a mágneses elv megmagyarázza a repülő „csészealjak” mindenféle viselkedését, amelyről valaha is tudósítottak. Kiindulva a mágneses hajtásból és annak dinamikájából végül is felfedeznénk a legprimitívebb „csészealj”-konstrukciók titkát. Ez a tény éppen bizonyítja az ufók létezését és elfojt minden kételyt. Ami mindenesetre az űrjárműveket illeti, ahhoz a végleges bizonyítékot számunkra a tényleges velük való találkozásnak és az észlelések és élmények tanúsításának kellett elhoznia; és ezt végül is elértük! Ezután aztán azonnal elkezdődtek a különböző kormányok laboratóriumaiban a mágneses meghajtási elvvel folyó munkálatok. De mi történt ezzel egy időben? Minden ufókkal kapcsolatos hivatalos közlés mindenütt megszűnt! A nyilvánosság számára egyszerre csak többé nem léteztek „csészealjak”, annak ellenére sem, hogy közben folytatólagosan futottak be a tudósítások százai. Csak Frank Edwards Washington D.C.-ben, a Légügyi Hivatal volt munkatársa , és néhány más bátor ember közölték az igaz tényállásokat.

Most minden hivatalos állásfoglalást akadémikus és konzervatív szellemben fogalmaznak meg, és amit közölnek, azok a mi saját kísérleteink és ’felfedezéseink’ a rakétaépítés területén, a mágneses kutatásban, stb.

Milyen ritka ellentmondás! Éppen azokat teszik szó szerint ’szájhalottakká’, akik bátor ambícióval küzdöttek a „csészealjak” ügyéért, míg azok, akik az un. ufo-k tényét foggal-körömmel ellenezték, most maguk folytatnak lelkesen elektromágneses kutatásokat!

A világűrből érkezett látogatók sok mindent feltártak számunkra. Már annyi is elég, hogy ötleteket adtak nekünk ahhoz, hogy milyen új, számunkra még ismeretlen irányokba és szinteken folytassunk tudományos kutatásokat. De ha nem tanuljuk meg, hogy magunkat etikailag is magasabb szintre emeljük, nem csak technikailag, akkor minden tudásunk újra el lesz véve. Az űrlények szívesen tanítanának minket, úgy, mint ahogy mi tanítjuk a kis gyermekeket – de mi, szemtelen, eleven fickók, egyszerűen semmit nem akarunk tanulni!

5.  A háromszög alakú láng

Sokan látták az ufo-jelenségeknek ezt a típusát. A háromszög alakú tűz semmi más, mint egy „csészealj”-formáció pontos képe. Ezt a formációt azért képezik, hogy ilyen alakban adjanak le elektromos energiát. Az egyes korongok láthatatlanná válnak, míg az egész figura kifényesedik. Lehet szó egy félig anyagi objektumról is, melynél a korong erőgépe annak belsejében van.

Az űrlátogatók számára mindez nagyon egyszerűen megvalósítható a távirányító helyről, amelyik természetesen az anyahajóban van. Az itteni földi laboratóriumokban is létre lehet már hozni ezt a jelenséget korlátozott mértékben. De erről hallgatnak, különösen a „vasfüggönyön” túl.

6.  Repülőgépek, amelyek láthatatlanná válnak

Ez a típus egy vizuális és akusztikus kivetítés, melynek mechanikája azonban túl bonyolult ahhoz, hogy abba itt részletesebben belemenjünk. Minden, amit elmondhatunk, a következő: Ha egy repülőgép ellenállhatatlanul vonzza a figyelmünket, és azt egy különös, érezhető erő ellenállhatatlanul magán tartja, akkor lehet, hogy ufó-kivetítésről van szó. De abszolút biztos lehet ebben, ha a repülőgépnek matt, lapos a felülete, nem veri vissza a napfényt, és természetesen akkor, ha az hirtelen eltűnik a szemei elől.

7.  A torpedó

A torpedó vagy szivar alakú hajó ritka. Erre először valószínűleg gyors, hangtalan repülése által leszünk figyelmesek. Ez körülbelül olyan alakú, mint egy Zeppelin léghajó, csak sokkal karcsúbb. Néha látni ennél a típusnál ablakokat, néha nem. Ez attól függ, hogy ezek az észlelés időpontjában nyitva voltak-e vagy nem. A hajó képes mozdulatlanul lebegni a levegőben vagy hirtelen eltűnni. De egyben biztosak lehetünk: akinek valaha is az a szerencséje van, hogy meglásson egy ilyen járművet, annak az egy bizonyos okból nyilvánult meg, ami a néző számára vagy azonnal világos, vagy később derül ki. Ennél a formánál a világűr lakóinak mesterhajóiról van szó. Ezek gyakran több száz méter hosszúak. Vannak azonban kisebbek is, amelyek nem hosszabbak, mint egy szokásos repülőgép törzse.

8.  A „repülő csészealj”

 Ez az objektum vagy gömb alakú, vagy lehet félgömb vagy koronghoz hasonló is. Ez a célszerű ŐS-alak, és egy sokféle használatra alkalmas ellátó jármű. Nagysága kevesebb, mint 5 cm és több ezer méter átmérő között változik. A nagyobb hajóknak némelykor un. műanyagfedelük van, és néha személyszállító hajóként szolgálnak.

Ezzel felsoroltuk az űrjárművek minden típusát, aszerint, amennyire azok megnyilvánultak a mi atmoszféránkban.

Minden jármű kinézhet tompán és nem átlátszóan, vagy a következő pillanatban annyira átlátszóvá tehető, hogy a legjobb földi szemek sem veszik észre. Ekkor ugyanis fényképfelvételeket készítenek; szavakat, gondolatokat és tetteket vesznek fel; születéseket és haláleseteket kísérnek figyelemmel, titkos ellenáramlatokat figyelnek meg kormányokban, stb. Ezek a csendes megfigyelők, és minden történést rögzítenek feljegyzéseikben.

Megtörténhet, hogy valaki abszolút csendben kapcsolatot vesz fel egy földlakóval, és annak a fizikai szemei számára láthatatlan marad eközben. De az ilyen ember valamikor meg fog élni egy szellemi ébredést és akkor emlékezni fog az ilyen találkozásra. Az ébredés történhet évekkel a bekövetkezett kapcsolat után. Úgy tűnik, az űrlények ténylegesen az olyan személyeket részesítik előnyben, akik tudnak, és akiktől a vizuális élmények általi nyugtalanságot távol akarják tartani. Az ilyenek ugyanis aztán nem tudják, honnan vannak az ismereteik, de rendelkeznek azokkal.

Sokan sohasem láttak tudatosan egy „csészealjat”, hanem legfeljebb egy olyannak a bizonytalan benyomását észlelték. De számukra el fog jönni a nap, amelyiken majd dimenziókon kívüli érzékeléssel „emlékezni” fognak, és szemeik megnyittatnak. Napjaink sok legfinomabb kontaktusa ilyen módon jön létre.

A másik oldalon azok az emberek állnak, akik láttak nagyszerű ufó-megnyilvánulásokat és mégis szkeptikusan és változás nélkül folytatják útjukat. Ezek azok, akiket nem tudnak ’megérinteni’ az űrlátogatók. Ők az ő saját sötét világukban élnek. A látszólag kemény bolygótörvény alapján a Földre vonatkozóan minden szellemi növekedés kínokkal jár együtt. Isten és a természet, úgy tűnik annak okoznak a legtöbb fájdalmat, akit a legjobban szeretnek.

Így van ez a világűrbeli követekkel is. Bizonyára így is kell lennie. A pokolból való felemelkedés nem egy egyszerű dolog. Úgy, mint ahogy Isten hívja haza szenvedésekkel azokat, akik NEKI a legdrágábbak, bizonyára úgy kell ezt nagymértékben a földönkívülieknek is tenniük.

A világok nagy tervében senkiről nem feledkeznek meg, azok kivételével, akik szeretnének figyelmen kívül maradni.

A választás minden egyén számára szabad.

XIII. A  „REPÜLŐ  KORONGOK”  FELÉPÍTÉSE  ÉS  MEGHAJTÓ  ERŐI

Ellentétben jelenlegi felfogásainkkal a világűrt nem meghódítjuk, hanem annak az adottságaival dolgozunk. Beleilleszkedünk. Egy jó táncos nem azt teszi, hogy belekényszeríti lépteit és mozdulatait egy bizonyos ritmusba, hanem érzi a zenét és együttműködik vele. Egy jó pilóta nem azt teszi, hogy átszeli a levegőt, hanem szövetségbe lép annak dinamikus erőivel. A madarak teszik ezt a legtermészetesebben. Figyeljük meg a halakat egy tálban vagy egy akváriumban: szép áramvonalak mentén siklanak és merülnek; mert érzik a víz minden könnyű mozgását és vibrációját. A legtökéletesebb harmóniában vannak a környezetükkel. Sehol sincs a természetben harc az elemekkel szemben. Mindenütt harmónia uralkodik és a törvényeihez való alkalmazkodás. Aki nem veszi figyelembe ezeket a törvényeket, elkerülhetetlenül szenvednie kell.

A világmindenség a jelenleg legvitatottabb front. De egyben ez a legveszélyesebb is. A tér minden helytelen megítélésének vagy számításának azonnali heves következményei vannak.

Az űrhajóknak nincsenek métervastag ólomfalai. Az égtér kozmikus sugarai ezeken könnyen át tudnának hatolni. A falak a valóságban többrétegűek – hasonlóan a furnér-lemezhez, csak egyfajta kristályos műanyaggal vannak körülvéve. Néhány réteg pozitívan van ionizálva, mások negatívan. Ezek egymástól el vannak választva és szigetelve köztük lévő semleges rétegek által.

A közeledő kozmikus sugarakat az a mágneses tér teszi ártalmatlanná, amelyik folytonosan körülveszi ezt a járművet. Amikor azok elérik az űrhajó törzsét, eltaszítódnak és elvezetődnek. A pozitív és negatív töltéseket a különböző burkok elnyelik és ártalmatlanná teszik. Így egyetlen egy kozmikus sugár sem tud behatolni a belső térbe. Ez harmonikus együttműködés a természeti erőkkel! A harmonikus együttműködés pozitív eredményeket érlel. Az első földi űrhajókat csak a jelenlegi korlátozott tudásnak megfelelően lehet kifejleszteni. Egy néhány ismert természeti törvénynek engedelmeskedve ezek valamilyen távolságra el fognak vitorlázni a világmindenségben – de közülük sok fog szerencsétlenül járni és csődöt mondani, mert csak a legmagasabb fokú harmónia és a legfinomabb érzékelési képesség képesek biztosítani egy ilyen utazás biztonságát.

Először is meg kell érteni, hogy az atomok valójában nem örvénylő energia-részecskék. Ezek egyszerűen „buborékocskák” az éterben. Ugyanígy a fénysugarak csak részecskéi ilyen kis „buborékoknak”, de egy sorban egymás után. Ezért jelennek meg úgy, mint az éterben előreszáguldó hasábok.

A mágneses mezőknek vagy ide-oda fluktuáló áramoknak végtelen variációja létezik az Univerzumban. Ezek minden irányba lepattannak a parányi atombuborékocskákról és így mágneses golyócskákat képeznek. A fénysugaraktól azok derékszögben mennek tovább, úgy, hogy azokat mágneses örvényekben követik.

A kozmikus sugarak útjuk mentén előállítják saját ’hajósodrukat’. Így az éter állandó mozgásban van, minden időben és minden helyen.

Az ’ufo’-k hasznukra fordítják ezt az energiát. Azok átalakítják ezeket az áramokat és pontos ellenőrzésük alá vonják őket. Ugyanezeket az erőket használják a végtelen étertengerben vonzásra és taszításra is. Így tudnak a „csészealjak” vezetői kihasználni mágneses és gravitációs erőket egy olyan módon, ami meghaladja a legmerészebb fantáziánkat is. A mi földi erőtereinkre nincs szükségük. Valójában a Föld erőtere és az éterben lévő csúszóáramlások egyenesen útjukban vannak. A messzi égben a repülő korongok táncolva úsznak grandiózus szépségben.

Sok un. ufó, amit az égbolton láttunk, valójában kristálykorong, amelyek kémiai fürdőkben keletkeztek, mint egy levél vagy egy virág fő- és mellékerei. Ilyen módon fejlesztenek ki minden funkciórendszert kémiai folyamatokban, és ezért tudnak olykor teljesen láthatatlanná válni.

Ezek a rendszerek magukba foglalják a vezetékhuzalokat, melyek spirál-alakban húzódnak a középponttól a külső szélekig, melynél a spirálok kúposan szűkülnek. Egészen kint vékonyabbak, mint egy gombostű feje.

A fölösleges elektronok ezekből a végpontokból „földelésre” kényszerülnek. Ezt a folyamatot annyira fel lehet erősíteni, hogy úgy tűnik, hogy a „csészealj” egyenesen lángokat lövell ki magából. Szokás szerint ezt azonban csak egy elmosódott fényudvarnak látjuk az objektum körül.

A repülő korongok kristály-köpenyének megvan az a tulajdonsága, hogy minden elektromágneses és atomi energiát a legkülönbözőbb frekvenciákká és hullámhosszakká alakítson át. Az éteri lények számára azonban az is lehetséges, hogy egyedül gondolati erő által alkossanak különböző sűrűségű „csészealjakat”. Egyszerűen elképzelnek egy „csészealjat”, és ez a gondolati képződmény aztán anyagi állagot vesz fel.

Mivel azonban az eddig észlelt ufó-k többsége valódi kristálykorong volt, magyarázatainkat erre a formára akarjuk korlátozni. (De a gondolati kivetítés által keletkezett „csészealjak” nagyon hasonlóan viselkednek.)

Korongok színváltozással

 Mivel a kristályt elektromágneses energiával aktivizálják, a rácsszerkezet bizonyos változásokon megy keresztül, és ez az oka annak, hogy a korong különböző színű fényt bocsát ki.

Az, hogy figyeljük meg ezt a jelenséget, az egyik oka annak, hogy bemutatják nekünk.

A kristálykorongnak a rácsszerkezetét mindenféle állapotban lehet tartani. Amikor átlátszó alakban lebeg az égen, akkor minden fény áthalad, és a korong akkor teljesen láthatatlan.

Ha elektromos erő sül ki normális viszonyok között, egy lángot, vagy egy pillanatnyi villámlást lehet látni a korong körül. Így látunk mindenféle színű lángolást, tüzes nyilakat és csíkokat is, sőt néha még egy „kipufogó”-csóvát is, amikor az egész hatást elvezetik a repülő objektum hátulsó vagy elülső részére.

Amikor egy hirtelen energialökést adnak a korongnak, és ezzel az energiával szemben egyidejűleg egy ellenállást fejtenek ki, akkor tud a korong ezáltal egy szikraesőben felrobbanni.

Derékszögű fordulatok

Egy repülő korongot nemcsak vezetnek, hanem azt tökéletesen uralják is. Az anyahajóból jövő sugár úgy tartja a korongot, mint egy satu. Ez az eset áll fenn mindig, amikor a korong egy hirtelen fordulatot vagy derékszögeket hajt végre. Ilyen módon tudnak felvenni a repülő korongok hihetetlen sebességeket, és hirtelen megfordulni, anélkül, hogy károsodnának. Minden atomot és minden molekulát ugyanabban az időben ugyanabban az irányba térítenek. Az összes gravitációs effektust, amely a tehetetlenség következtében lépne fel, semlegesítik vagy hatástalanítják.

A kristályjárművek egyikével a világűrbe tett utazásom alatt, amint az olvasó emlékezni fog rá, felemeltem a padlóról egy különös, pénzérme alakú fémdarabot, ami úgy tűnt, hogy az üres kezemben elkezdett reszketni és élővé válni. Amíg tartottam, a fém majdnem felizzott, mint az égő szén. Ennél azonban ugyanolyan hőmérséklete volt, mint a kezemnek. 40 perc után a kristály-korongocska eltűnt. Elemei látszólag egy párolgási folyamat által szublimálódtak. Nyilvánvalóan így tudják az űremberek felrobbantani építőanyagaikat minden kívánt sebességgel. Egy alacsonyabb energiafrekvenciánál ez a folyamat teljesen hangtalanul menne végbe. Űrszomszédainknál egy ilyen távirányítás egy hibamentes irányító rendszer segítségével már tökéletes tény.

Most az is világos kell, hogy legyen, hogy ők meg tudnak jelenni az emberi szem számára úgy is, hogy fényképlemezre nem lehet őket felvenni – vagy fordítva, meg tudnak jelenni egy filmen, míg az emberi szem számára nem láthatóak.

Vannak emberek, akik a repülő „csészealjak”-nak ezt az igaz, egyszerű magyarázatát túl nehéznek találják ahhoz, hogy elfogadhassák. Ők előnyben részesítik azt, hogy kitartsanak a lehetetlen, tonnányi nehéz ólom védőfalakról szóló gondolatok mellett, és minden más olyan „fontos”, az űrhajókat érintő nézet mellett, melyek a mi korlátozott tudásunknak felelnek meg, de amelyek közül a legtöbbet újra ejtenünk kell majd, mielőtt végre fel tudunk küldeni egy hajót az égtérbe.

 A repülő korongok dimenzión kívüli kamerák

Egy repülő korong manőverezik egy város fölött, vagy Földünk egyik nagyobb területe fölött. Az átjátszó-korong felveszi minden élőlénynek a rezgéseit, akár felismerhető az a puszta szem számára, akár nem, majd továbbítja ezeket a benyomásokat az anyahajóra. Ott mindent részleteiben folyamatosan rögzítenek kristályműszereken.

A legtöbb ilyen kutató és rögzítő munkát akkor végzik el, amikor a korongok számunkra teljesen láthatatlanok. Ezért hogyha ezzel szemben gyorsan mozogni látjuk őket a levegőben, akkor azt számunkra, vagy egy bizonyos ember számára teszik, akik számára az ő megpillantásuk egy üzenetet tár fel, vagy egy „ébredést” hoz el. A Földön mind a szellemi, mind a fizikai evolúció (fejlődés) számára egy bizonyos időtartam van előirányozva, és ennek feltételrendszere lépcsős. Az űrlátogatóknak nem sietős a dolguk. Ők újra és újra részt vesznek ebben a fejlődésben, úgy, ahogy azt számukra a Kozmosz, annak ritmusai és törvényei lehetővé teszik.

Igen, a repülő korongok valóban vevő- és adóállomások. Ezek 3-dimenziós kamerák, TV-készülékek, rádiók és járművek egyben. Sőt, ezek tulajdonképpen mű-agyak, amelyeknek már csak a saját tudatuk hiányzik. Hibamentesen dolgoznak, és lehetőségeik korlátlannak tűnnek.

Mi a Földön közel állunk ahhoz, hogy elérjük a technikának ezt az állását, legalábbis a hipotézisek birodalmában.

XIV. A  „CSÉSZEALJ”-TITOK  IGAZI  TERMÉSZETE

Nem is olyan régen még minden fáradságunkat be kellett vetni, hogy a legtöbb embert meggyőzzük a repülő „csészealjak” tényleges létezéséről. Ma szerencsére mentesülünk a szidalmazó kezeléstől az ilyen hasztalan fáradozás közben. Az ufó-k végérvényesen itt vannak, és az emberek többsége hajlandó elismerni ezt a tiszteletet ébresztő tényt. De ezeknek a ritka különös jelenségeknek a megmagyarázása egy teljesen más ügy.

Bármilyen különösnek hangzik: az ismeretlen repülő tárgyak titka alig jutott közelebb a megoldáshoz, mint ahol az 1947-es évben volt, amikor több repülős első alkalommal közölt beszámolókat 9 korong észleléséről Seattle-nél.

Azóta tekintélyes aktakötegek gyűltek össze telve új tényekkel. De ezekben a tanúkijelentésekben sok minden olyan ellentmondásos, sőt megtévesztő, hogy az új tények nemhogy közelebb vitték volna a problémát a megoldáshoz, hanem csak még bonyolultabbá tették azt. Meglehetősen jellemző, hogy a legtévesebb fogalmakat nagy fáradsággal olyanok magyarázzák, akiknek a gondolatai és megnyilvánulásai rabszolga módon egyeznek meg az ismert fizikai törvényekkel és az azokból kifejlesztett elemző módszerekkel. Az „én-tudom-ezt-mind,-mert-be-tudom-bizonyítani” magatartás kimondva, vagy csak célozva rá csak azt mutatta ki abszolút biztonsággal, hogy a „csészealj”-kérdésre az igaz válasznak még a legkisebb részét sem ismerjük. Manapság már majdnem lehetetlen nem venni tudomást az un. ufókról. Aki megkísérli, azt nem csekély mértékben egoista, személyes előítéletek késztetik arra. Mégis, fenntartás nélkül elfogadni, hogy ezek a világűrből érkeznek, azt sokan még mindig valahogy nevetségesnek és méltóságukon alulinak találják!

És aztán így használják a „csészealjakat” szívesen viccek és gúny céltáblájaként. Egészen jó, ha ilyen történik, mert egy kis humor mindig egy biztonsági tényező az embernek az új ismeretekért folytatott harcában. Az űrlakók eljövetele végül is aztán majd minden idők emberiségének egy magasabb tudatszint eléréséért folytatott leghatalmasabb küzdelmének fog bizonyulni.

Az emberi faj Földön lezajló történelme a saját bűneiből történő felemelkedésnek egy fáradságos, lassú, szenvedéssel teli és gyakran véres színjátékát mutatja. Egyetlen állat sem olyan kegyetlen, mint az ember. A történelem oldalai be vannak szennyezve olyan tettekről szóló beszámolókkal, amelyek heves türelmetlenségből fakadtak, telve elvetendő gyűlölettel, arrogáns hatalmi vágyakozásokkal, vagyon utáni sóvárgással, szadista szörnyűségekkel, igazságtalanságokkal, árulással és felebarátaik tömegeinek lemészárlásaival. Így lendítettük fel magunkat jelenlegi megkérdőjelezendő kultúrszintünkre!

Mint a bábeli torony építésének napjaiban, ma is sokan vélik úgy közülünk arroganciájukban, hogy a bölcsességnek és a tudományos ismereteknek a szédítő csúcsaira hágtunk. Kozmikus álláspontból nézve azonban nem vagyunk mások, mint földhöz kötött férgeknek az önhitt, háborút szerető fajai, akik a végtelen Univerzumnak csak a legutolsó néhány évében váltunk tudatossá. Csak ebben az évszázadban tanultunk meg nehéz repülőgépeket építeni, amelyek segítségével kutatni tudjuk a földfelszín fölötti messzeségeknek egy kis részét. De a legelső gondolataink: a hódítás – új bolygók meghódítása, a Hold meghódítása, hogy ott űrállomásokat rendezzünk be a világrendőrség számára! Ráadásul még amíg mozgalmas szellemünk ezekkel a gondolatokkal foglalkozik, továbbra is terveket kovácsolunk egymás lehető legjobb kölcsönös lemészárlására!

Képzelőerőnknek a lomha ellensúlyai nem akarják megengedni nekünk, hogy elképzeljük azt, hogy intelligens lények, akik naprendszerünk más bolygóin élnek, más módon fejlődtek felfelé, mint mi a mi kegyetlen, állati természeti törvényeinkkel, amelyek csak a legalkalmasabbaknak, a legkegyetlenebb és legrafináltabb lényeknek engedik meg túlélni a létért folytatott küzdelmet. Ezért is gondoltak mindenütt az emberek a „csészealjak”-ról szóló első híreknél ijedten, más világok lakói részéről egy lehetséges invázióra. A saját életfelfogásunkból kiindulva arra számítottunk, hogy azzal a fix szándékkal jönnének, hogy meghódítsák az emberiséget és rabszolgáikká tegyék azt. Ennek következményeként aztán már nem szűnt meg a monstrum földönkívüli betolakodókkal teli szörnyfilmek áradata.

Tény az, hogy a „csészealjak” megjelenésével azok tulajdonosai nem akarnak ráerőltetni egy olyan új rendet a Földre, amely nem lett volna benne az eredeti  tervben, amely erre a bolygóra vonatkozott.

Az eddig már olyan sok alkalommal emberek által tanúsított „csészealj”-jelenségek egy ránk, földi emberekre vonatkozó messze nagyobb tervnek egy egészen fontos részét képezik, mint amilyent korlátozott értelmünk akár a legcsekélyebb mértékben el tud képzelni. Tehát semmiképpen sincs ok arra, hogy féljünk az un. „csészealjak”-tól!

Milyen szörnyű lenne az a gondolat, hogy ha céltalanul és teljesen egyedül kellene bolyonganunk a végtelen térben és a határtalan időben! Egyedül egy jelentéktelen darabka anyagon, amit Földnek nevezünk!

Nem, valóban nem vagyunk egyedül – sem az ezen a bolygón való tartózkodásunk alatt, sem az Univerzumban. Ismeretanyagunk azonban annyira korlátozott, hogy majdnem minden következtetésünket ténylegesen egy szigorúan materiális alapról szüljük meg. Emiatt helytelenek azok a legtöbbször. Az élet nagy titkát ebből az anyagi álláspontból nem is tudtuk megokolni. Még a tudománynak is elemzései végén meg kell fordulnia és el kell jutnia ahhoz a tiszta és világos gondolathoz, hogy az élet forrása egy sokkal nagyobb intelligencia.

Miután aztán már annyit engedtünk, hihetnénk-e még, hogy ez az intelligencia hosszú idő óta cserben hagy minket ezen a földgolyónkon?

Sokaknak így tűnt, de csak azért, mert gondolatmeneteink hibás módja képtelenné tesz bennünket arra, hogy felismerjük az emberiség valódi helyzetét és szellemi állapotát.

Az Alkotónak az akarata az, hogy tökéletesítsük mind földi otthonunkat, mind tökéletlen személyes környezetünk mikrokozmoszát. Amint az ember lépéseket tesz a kívánatos irányban, nem az a fontos, hogy milyen lassan vagy milyen bizonytalanul halad. Ilyenkor az ember fokozatosan egyre nagyobb szellemi belátásra fog jutni. Tudományos területen is anyagi horizontja lépésről lépésre bővülni fog. De az eddig ismeretlennek minden feltárulása az ő sajátos misztikus köntösében jön el. Lassan tágulnak ezek a misztikus köntösök, már amikor a mikrokozmoszról van szó, és azonos módon magukba foglalják az atomot is; de még ha szeretnénk is szívesen tudásunk mai állását haladónak tekinteni, mégis annak az igazi szépségnek a feltárása, amely minden dolog mögött rejlik, az értelmünkbe kerülne. Az az örök rejtély, ami még egy szegényes baktérium ’belsejében’ is el van rejtve, elkápráztatja a kutatót és igézetben tartja. Az igazi valóságot azonban ő sem tudja fellelni!

Így én őszintén remélem, hogy az a tényfeltárás, amelyet itt az én földönkívüli látogatókkal történt kapcsolataimról közlök, nemcsak a téren és időn túl lévő lények igazi természetének feltárását jelenti, hanem megkönnyíti a te saját igazi lényednek a sokkal nagyobb felfedezését; hogy honnan jössz, miért vagy itt és hogy hova tartasz!

Én nyíltan és őszintén tártam fel történetemet. Mégis néhányan kételkedni fognak annak igazságában; mert az ember nem hisz felebarátainak, mivel az emberi szívben velünk született gonosz olyan gyakran félrevezet. Mégis sok más ember számára szavaim nagyobb megértést fognak eredményezni, és megszabadulást az anyag tudatlanságába történt foglyul esésük bilincseitől. Az én élményeim olyan kibogozhatatlanul össze vannak fonódva az emberi lény igazságával, mint ahogy a szálak részei egy szövetnek.

Ha az én történetemet minden szkeptikus számára be lehetne bizonyítani, akkor a mi űrlátogatóinknak a titka a mai nappal meg lenne oldva. Akkor örömmel és vágyakozva készen állnánk arra, hogy testvérekként üdvözöljük őket az Univerzum végtelen nagy közösségében.

De az olyan dolgokat, amelyek elsősorban szellemi természetűek, a múltban sem lehetett soha és ma sem lehet materialista módszerekkel bebizonyítani. Ezért nem tudok én az élményeim realitására kézzel fogható bizonyítékot szolgáltatni, csak azért, hogy ezzel szkeptikusokat elégítsek ki.

Hogy az égtérből jövő látogatók gondolatát mentesítsem minden lehetséges félelemtől, elsőként meg szeretném állapítani, hogy az eseteknek a nagy többségében azok az élőlények, akik megoldották az űrutazás problémáját, egy olyan magas szellemi szintre jutottak – vagy már mindig is azon voltak -, amennyire azt mi ma csak az absztrakt (elvont) tartományban tudjuk elképzelni. Mert a nem változó kozmikus törvények egyike az: a gonosz, amely elérte határait, magát pusztítja el!

A gonosznak egy túl nagy túlsúlya elkerülhetetlenül önpusztításban végződik, egy rákövetkező új kezdettel egy anyagilag sűrűbb világban. Előre halad – jó vagy rossz irányban – az élet és a testvériség méltóságosan, a régi istenek dicsőségének megfelelően. A bolygók legfejlettebb szellemi intelligenciái csak más bolygók haladó lényeivel állnak kapcsolatban; mert senki más nem ismerheti meg az ő igazi lényüket.

Manapság a Föld evolúciója, mind az anyagi, mind a szellemi, elért egy kritikus pontot. Kronologikusan kifejezve bolygónkon most ütött az az óra, amelyik nemcsak lehetővé tette, hanem egyenesen meg is követelte a világűrből származó lények ideáramlását és az ő materializációjukat a mi tudati szféránkban. Ők a Fény követeiként jöttek, és mindent megtesznek, ami csak lehetséges számukra, hogy elhárítsák azt a pusztulást, ami Földünket fenyegeti, és amely azzal végződne, hogy az emberiség egy új bukást szenved el, és még nagyobb sötétségbe zuhan, és még súlyosabb bilincsekbe esik.

Az űrlények velem történt kapcsolataiban volt egy ténybeli bizonyíték, ami majdnem hogy még a materialistáknak is elég lehetne. De a tökéletességhez az sem elég. A bizonyítékból ugyanis az igazolásnak pont az a rejtélyes töredéke hiányzik, amelyre a „csészealj”-megnyilvánulások majdnem minden esetének a világban szüksége van, mind egyes személyek tapasztalatai esetén, mind bizonyos hivatalos kormányszervek esetén (kivéve egyes különös eseteket, amelyeknél meglehetősen primitív típusú űrhajókról volt szó, amelyekről műszaki részleteket tudtak meg, ami az űrhajósoknak szándéka is volt).

Ebben találjuk meg az űrlátogatók igazi természetének és küldetésének egy fontos kulcsát. Ők jelenlétüket ésszerűen titokkal burkolták körül, bizonyosan nem azért, mert titkolódzóak akarnak lenni, hanem azért, mert még nem vagyunk elég érettek arra, hogy a lelepleződéseket elviseljük, akár a legcsekélyebbet is közöttük. Egyszer majd megérthetjük őket – de csak akkor, ha erre ’szorgalmasan’ mi törekszünk!

Így fogunk fokozatosan mindig valamit megérteni – amennyire az a mi korlátozott, éretlen intelligenciánk számára lehetséges – azoknak az élőlényeknek a titkaiból, akik olyan világokban élnek, amelyek kevésbé vannak tele olyan tévedésekkel, mint a mi 3-dimenziós, fájdalmas, szenvedésekkel telt öröm- és halálvilágunk.

Minden olyan vizsgálatnál, feltárásnál, bizonyos jelenség-megfejtésnél, amelyeknél sok magánszemély vagy egy egész csoport volt jelen, bizonyítékként legtöbbször elegendő, ha az emberek elismerik igaznak annak a különös jelenségnek a létét. Ha ezt a pontot elérik, a megértés határai szokásosan egyre tágulnak. Amennyire az un. ufókról van szó, ezt a pontot most elértük.

Ezért beszélem én most el történetemet részletesebben. Ennek egyes részei már megjelentek az én „A 20.század újságja” c. kiadványomnak az egyetlen számában. Más részek a „Mystic Magazin”-ban kerültek nyilvánosságra. De korábban soha nem jelent meg nyomtatásban az egész beszámoló. Csak az a helyzet, hogy mostanában a „Repülő Csészealjak” titka látszólag egy zsákutcába érkezett, és azt íme tisztázni kell, mielőtt elvárhatnánk a földönkívüliektől további feltárásokat.

Más szavakkal: ez a könyv a Föld válasza a földönkívüliek hozzánk intézett üzenetére.

Sok sikert kívánok neki.

                                                                             VÉGE