2015. augusztus 16., vasárnap

Howard Menger életrajza



Howard Menger 1922. február 17.-én született Brooklynban, New Yorkban. Fiatal korában New Jerseybe költözött és ott is tanult állami iskolában. 10 évesen volt az első különös élménye, amikor egy gyönyörű nővel találkozott, akiről kiderült, hogy egy földönkívüli lény. Később a Picatinny Arsenalban dolgozott, ami egy amerikai katonai kutatási létesítmény és a lőszereket felügyelte. 1942-ben besorozták a hadseregbe, ahol a 17. zászlós páncélozott-tank osztályba rendelték be, és itt is több élményben volt része az idegenekkel kapcsolatban. Leszerelése után 1946-ban megalapította a Menger Reklám Companyt Washingtonban és New Jerseyben. 20 évet töltött ebben az üzleti életben és megalapította másik cégét, az Energy Systems Research Inc.-et, ami az elektromágneses energia alapkutatásával foglalkozott. Az 1950-es években végül repülő csészealjat fotózott, gyarapodtak élményei és könyvet is publikált róla. Úgy vélte, hogy ezeket a szerkezeteket valamilyen elektromágneses erő veszi körül és ez semlegesíti a gravitációt. Rengetegen érdeklődtek története iránt és ekkor ismerkedett meg egy újságíró hölggyel, Connieval, aki aztán a felesége lett. Mivel Menger érdeklődött a művészetek iránt, ezért több képet is festett, zongorázott és 1957-ben még egy lemezt is kiadott. Az elektromágneses kísérletei miatt felfigyelt rá a kormány és az FBI, így titkos kísérleti műveletekben is részt vett - legalábbis ezt állította. A későbbi években egy időre eltűnt a köztudatból, majd nagy meglepetésre a hatvanas években újra megjelent és már nem volt biztos tapasztalatainak valóságtartamában. Később is küszködött azzal, hogy vajon hallucinált-e, esetleg a katonaság vezette-e félre. Egy időre szakítottak az ufó témával, mert két gyermeke is született a párnak: Heidi (lánya) és Eric (fia). A kilencvenes évekig nagy csönd volt körülötte, majd újra megjelentett egy könyvet, amiben már úgy gondolta, hogy mégiscsak földönkívüliekkel találkozott. Szerinte azért hasonlítottak ránk annyira, mert ők voltak az őseink és folyamatosan visszajárnak ellenőrizni földi "testvéreiket". Szerepelt még pár dokumentum filmben is, de aztán végleg eltűnt a köztudatból, és mindösszesen e-mail levelezésekben segítette az ufó kutatókat. Már ekkor is betegeskedett, de csak 2009. február 25.-én, 23:11-kor, 87 évesen hunyt el. Felesége, Connie még mindig él gyerekeivel és unokáival.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése