Egy rakétamérnök kapcsolata az idegenekkel

 Eredetileg megjelent: Ufómagazin 2016. február

Írta: Miskolci László

A White Sands incidens

Egy rakétamérnök kapcsolata az idegenekkel

Nagyon sokszor hallhatjuk azt a szkeptikusoktól, hogyha az idegenek tényleg ide látogatnak, akkor miért mindig az átlagos, tudományokhoz nem értő állampolgárokkal teremtenek kapcsolatot? Nos, az ellenkezőjére is találhatunk több példát és ezek közül az egyik Daniel William Fry esete, akinek az 1950-es években fantasztikus élményei voltak.

 

Fry 1908-ban született Minnesotában és három évtizedig Pasadénában élt. Több munkahelyén is robbanóanyag felügyelőként dolgozott, de figyelmét felkeltették a korai rakétakutatások is. Amikor a második világháború véget ért, akkor állást kapott az új-mexikói White Sands bázison, ahol különböző rakétákat teszteltek. Itt dolgozták ki az Aerojetet – ami később Amerika legnagyobb rakétagyártója lett - és megalapítottak egy több millió dolláros céget is, aminek ő volt az egyik alelnöke, valamint részvényese. A karrierje egyre jobban felfelé ívelt, mígnem egy csapásra minden megváltozott – a világnézetét is beleértve.

Az első találkozások

1949. július 4-én Fry kollégáival az egyik közeli kisvárosba akart utazni egy busszal, de lekéste. Visszament a bázison lévő szobájába, ám mivel a légkondicionáló meghibásodott, ezért úgy gondolta, hogy sétál egyet a szabadban. Már este volt és a csillagokat nézte, amikor is egy 9 méter átmérőjű lapított gömbszerű szerkezet közeledett felé; és nem messze tőle le is szállt. Fry összeszedte bátorságát és megközelítette, majd pedig hozzá is ért. A test felülete tükörsima volt és semmilyen illesztést, csavart nem látott rajta. Azután, hogy végighúzta az oldalán a kezét enyhe bizsergést érzett az ujjaiban, majd egyszer csak megszólalt egy hang. Azt parancsolta, hogy rögtön vegye le a kezét a hajó testéről és a férfi követte is az utasítást, de a hang forrását nem tudta meghatározni. Az viszont tovább folytatta a mondandóját, hogy súlyosan megbetegedett volna a sugárzástól, ha huzamosabb ideig a gépet tapogatja.  Fry csodálkozott a kijelentésen és szóba elegyedett a hanggal, aki kijelentette, hogy ő valójában nem is földi lény.  Végül a hajó oldala kinyílt és a férfi óvatosan bepillantott. A belsejében csak négy széket, egy dobozféleséget és egy halovány fényt látott. A helységnek nem voltak sarkai, ugyanis végig lekerekített volt. A hang felszólította Fryt, hogy nyugodtan lépjen be, majd pedig üljön bele az egyik székbe és elrepíti őt fél óra alatt New Yorkba. A mérnök értetlenkedett, mert az több ezer kilométerre van a támaszponttól és ennyi idő alatt lehetetlen megtenni az utat oda és vissza. Ám az idegen biztosította róla, hogy ez nem így van, ugyanis ők már fejlettebb technológiát használnak, mint mi és egyfajta fordított gravitáció működteti a hajót – ami egyébként távvezérelt, mint a 21. századi drónok. Ezáltal a benne ülő nem hal meg az óriási gyorsulástól és nem is lebeg a helységben. Ez azért van – magyarázta a hang -, mert a test és a gép atomjai egyszerre mozdulnak el ugyanabba az irányba. Végül megteszik az utat és visszatérnek a támaszpontra, majd a lény, aki aztán az A-Lan álnevet kapta Frytól, megígéri, hogy pár hónap múlva visszatér. Daniel Fryra nagy hatással voltak ezek a döbbenetes élmények. Hirtelen semminek érezte magát, a tudását, a rakéta mérnöki tevékenységét, ami messze volt ehhez az idegen technológiához képest. Hónapok múlva A-Lan jelentkezett és egy ajánlatot tett: ha segít neki és fajtársainak, akkor új tudás birtokába kerülhet, ha nem, akkor törölni fogják a velük kapcsolatos emlékeit. Fry belement a dologba és A-Lan könyveket kért nyelvi, matematikai, vallási témákban, amiket aztán meg is kapott, hogy tanulmányozza azokat. 1954-ig nem is jelentkeztek a földönkívüliek, amikor ismét felvették a kapcsolatot a férfival, méghozzá nem ok nélkül. Az új küldetés az volt, hogy A-Lan - aki ez idáig mindig csak telepatikusan kommunikált – el szeretne vegyülni a társadalmunkban. Ehhez először is egy 5 éves kiképzésen vett részt és ezért nem is keresték meg egy ideig a Földet. Az ő bolygójukon fele akkora nyomás van, mint a miénken, így hozzá kellett szoktatni a szervezetét a földi gravitációhoz. Ám hogyan is vegyülhetne el egy idegen lény az emberek között? Megoldásként a következőket javasolták: Frynak szereznie kell egy anyakönyvi kivonatot és útlevelet is, amivel majd A-Lan szabadon utazhat bárhová. Ez roppant furcsán hangozhat az olvasónak, de nagyon is észszerű. A rakétamérnök eleget tett a kérésnek és nagyon nehezen sikerült hozzájutnia a szükséges iratokhoz, amikkel ha szükséges, az idegen igazolhatja magát.

Igaz vagy nem igaz?

A-Lan elmondta, hogy azért hasonlítanak a földi emberekre, mert már előttünk is itt éltek. Állítása szerint ugyanis léteztek őskontinensek, amik Atlantiszként és más névvel maradtak fent az emlékeinkben, amiket katasztrófa és az egymás közötti viszálykodás megsemmisített.  Ezen okok miatt egyesek itt maradtak, míg mások eljutottak a Marsra, mert az akkori technológiájukkal ez elérhető bolygó volt. A későbbiekben már önfenntartó hajókkal járták a világűrt.  Óva intenek minket a hasonló pusztító technológiától, amik elpusztították az őshazákat, mert nagy valószínűség szerint a távoli jövőben mi is ugyanarra a sorsra fogunk jutni, mint ők.
Röviden összefoglalva ez lenne Fry története és természetesen segít az idegen lénynek a továbbiakban is, így A-lan sikeresen beilleszkedik. A későbbiekben megszakad a kapcsolatuk és Fry megírja első könyvét az élményeiről. Az ufó kutatók és a szkeptikusok is rávetették magukat a történetre. Többen is kritizálták Fry-t a felvételei miatt, amiken az űrhajók láthatóak és egyesek szerint csak lámpabúrákat lógatott damillal a képbe. Mai szemmel már tényleg nem tűnnek túl hitelesnek a felvételek, de az is elképzelhető, hogy a férfi nem tudott bizonyítékot szerezni tapasztalataira, így fabrikált egy párat? Ugyanis a műszaki és technológiai leírásai nagyon összetettek és jó pár tudós is felfigyelt rájuk. Teljesen logikusnak tűnik A-lan ismertetése is: más gravitáció van az ő bolygójukon, nem tud csak úgy kilépni a Földre, ahogyan azt sok más esetben olvashattunk. Fryal elvégeztek egy poligráfos - azaz egy hazugságvizsgálati - tesztet is egy szórakoztató tv show keretein belül. A szkeptikusok nagyon szeretik hangoztatni, hogy elbukott rajta. Azonban Fry elárulta, hogy szándékosan olyan kérdésekre is hamisan válaszolt, amiknek köze sem volt a tapasztalataihoz – mégpedig azért, hogy letesztelje a poligráfot. A gép nem vette észre a különbséget az igaz és hamis válaszok között, így teljesen megbízhatatlannak bizonyult az eredmény. Milyen érdekes, hogy Frynál sokan ezt hozzák fel cáfolatként, míg az évekkel későbbi Travis Walton ufó esetnél, ahol Travis többször is átment pozitívan a poligráf teszteken, már nem képesek elfogadni bizonyítékként, hogy igazat beszélt. Még egy kritika szokta érni Fry-t: a könyve több kiadást is megért, először 1954-ben, majd 1966-ban jelent meg. Az első kiadásban a találkozását 1950-re teszi, míg a későbbi verzióban már 1949-et említ. Miért nem egyeznek a dátumok, amikor ez lehetett életének egyik legfontosabb időpontja? Frynak erre is megvan a válasza, ugyanis a könyvet a Pentagonban is olvasták – még maga Nixon és Reagan elnök is írt neki levelet - és félt, hogy ha tényleg komolyan veszik, akkor A-Lant sikerül lenyomozniuk. Ezért nem is részletezi a földönkívüli kinézetét, csupán annyit mond, hogy emberinek néz ki.  Még azt is hozzá teszi, hogy az egész támaszpont alá tudja támasztani az állítását, hogy tényleg 1949-ben dolgozott a helyszínen és nem pedig egy évvel később. Tíz év elteltével már lehetetlen lenne elkapniuk A-Lant, így nyugodtan leírhatta a találkozás valódi dátumát. Daniel Fry végezetül azt mondta az ufó témáról, hogy az okozza a legnagyobb kavarodást, hogy mindenki egy megoldást, egy választ szeretne találni a jelenségre. Így súlyos hibát vétünk, mert ez olyan lenne, mintha kiállnánk a legzsúfoltabb autópályára és az összes autót egy márkára, egy gyártási évszámra és egy bizonyos úti célra vezetnénk vissza. Elárulta, hogy számtalan faj nézett már be hozzánk és egyesek csak egyszer tekintették meg a Földbolygó népét, míg mások rendszeresen visszajárnak, és más-más céljaik vannak.  Hogy története igaz-e avagy sem, nem tudhatjuk biztosra – máig vitáznak róla a kutatók -, ugyanis 1992-ben titkát örökre magával vitte, amikor is 84 évesen elhunyt.

Miskolci László